Infostart.hu
eur:
354.52
usd:
310.12
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Joulupukki, a lappföldi Mikulás a MikulásGyár karitatív akció megnyitóján a budapesti Millenáris Parkban 2018. november 30-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Szent Miklós üzenete aktuálisabb, mint valaha

Bízzatok a gondviselésben és egymás felé legyetek segítőkészek – Papp Miklós görögkatolikus pap szerint idén ezt üzeni Szent Miklós napja.

Szent Miklós Krisztus után 270-ben született, és az akkori Görögország püspöke volt. Számos legenda fűződik a nevéhez, viszont a mai világ egy kicsit mesefigurává silányította őt, miközben egy valós történelmi személyről van szó – mondta az InfoRádiónak Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola morálteológia tanszékének vezetője.

A püspök ugyanis házasság előtt álló lányokon segített azzal, hogy titokban erszényt dobott be az ablakukon, így könnyítve meg számukra a férjhez menetelt. A legenda szerint az erszény a lányok papucsaiba, cipőibe esett, és emiatt készítjük ki, Szent Miklóst várva a csizmáinkat, meglepetést várva tőle. Természetesen ez mára részint gyerekünnep lett, cukorkával és csokoládéval – jegyezte meg Papp Miklós –, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy Szent Miklósnak a felnőttek számára is van üzenete, miszerint ő

nagyon komoly és hatékony segítséget adott az induló családoknak.

Szent Miklós jelentős vagyont örökölt, amelyet a szegények között osztott szét. De nem akarta, hogy ezért éltessék, vagy dicsőítsék őt, így titokban, az éjszaka leple alatt járta a várost, és úgy segített az embereknek. „Mindig csak azt látták – így tudni –, hogy a sarkon eltűnik a piros püspöki ruhájában, ezért is alakult ki a ma ismert megjelenítési forma róla.”

Papp Miklós úgy véli, a járvány során mindenkinek lesz vesztesége, és ebben a helyzetben könnyen reményvesztetté válhat az ember. Egyben emlékeztetett, Szent Miklós a szükséget szenvedők védőszentje, és azt üzeni:

„bízzatok a gondviselésben és egymás felé legyetek segítőkészek”, amit a mostani időszakban nagyon meg kellene hallani.

A magyar Mikulás elnevezés a Miklós név cseh fordításából eredeztethető. A december 6-i ajándékozás szokása csak a 19. század közepén érkezett Magyarországra.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×