Sváby Lajos halálhírét fia, Sváby András újsáígró jelentette be a közösségi oldalán.

Sváby Lajos 1935-ben született Abádszalókon, 1954 és 1960 között végezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, ahol Pór Bertalan és Kmetty János volt a mestere. 1963-tól 1965-ig Dunaújvárosban dolgozott, 1965-től Budapesten élt. 1975-től tanárként dolgozott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, amelynek 1990-1991 között megbízott, 1991-1995 között (nyugdíjba vonulásáig) rektora volt. 1995-ben a londoni Kingston Egyetem díszdoktorává avatták.

Korai művei a monokróm festészet határait súrolják. 1967-es kiállításán kékes, szürkés, majdnem fekete munkákat állított ki. Változás (1969) című alkotása címében is megfogalmazza a festészetében lezajló folyamatokat; ez az első harsány, színes képe. Ebben a periódusban festett műveire az erőteljes színek mellett a háttér sötét, fekete árnyalata, a meghatározhatatlan tér jellemző (Kialakulás, 1970).

Biblikus témavilágot idéz az Izsák feláldozása (1971) című mű. Az 1980-as évektől kilépett a zárt térszerkezetből, figuráit táji környezetbe helyezte. Az 1980 körül megjelent pasztellképei konkrétabb távlatokat mutatnak, míg rajzain az időtlenséget, a tér nélküliséget jelenítette meg. Genezis (1989) című rajzsorozatát az egymásba fonódó növények és emberi testek zsúfolt együtteséből építette fel. Huszonkét rajzból áll a sorozat, ihletője a művésznek a Szentföldön tett látogatása.

Könyvek illusztrálására is vállalkozott. Számos művét közgyűjtemények őrzik, köztük a szolnoki Damjanich János Múzeum, a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria, a Magyar Nemzeti Galéria a Petőfi Irodalmi Múzeum vagy a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum.

Sváby Lajos 1963-ban Derkovits-ösztöndíjat, 1973-ban Munkácsy Mihály-díjat, 1985-ben érdemes művészi címet, 1994-ben Kossuth-díjat kapott. 2000-ben Magyar Művészetért 2000-díjjal, 2005-ben Prima Primissima díjjal ismerték el munkásságát, emellett számos más elismerés birtokosa volt.