Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
312.5
bux:
147206.15
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Budapest, 2015. június 5.Nádasdy Ádám író a Vígszínház 2015/16-os évadjáról tartott sajtótájékoztatón a Pesti Színházban 2015. június 5-én.
Nyitókép: MTI/Kallos Bea

Nívós díjjal ismerték el Nádasdy Ádámot verseskötetéért

Az idén tizenötödik évét ünneplő Aegon Irodalmi Díjat és a vele járó nettó hárommillió forint pénz jutalmat Nádasdy Ádám író, költő, műfordító kapta Jól láthatóan lógok itt című verseskötetéért, amelyet a Magvető Könyvkiadó jelentetett meg.

„Nádasdy Ádám kötetében figyelemre méltó poétikai váltással újította meg a magyar lírának az elmúlással kapcsolatos versbeszédét. Belátó, gyengéd és mégis kihívó kapcsolódást alakított ki Arany János, Ady Endre hagyományához éppúgy, mint a közelmúltban elvesztett Esterházy Péterhez” – idézte Széchenyi Ágnes irodalomtörténész laudációját a szervezők közleménye.

Az Aegon Irodalmi Díj egyik zsűritagja megfogalmazása szerint Nádasdy Ádám sokoldalúsága – több évtizedes egyetemi működése és műfordítói munkássága, a világirodalom néhány alapművének újrafordítása – eddig önmagának szinte ártó módon háttérbe szorította a jelentős költői életművet.

Széchenyi Ágnes kiemelte:

Nádasdy modernizálta és átírta a patetikus hagyományt.

„A férfi–férfi szerelem intim feltárulkozásával és vállalásával nagykorúsította a kortárs magyar irodalom egyik új témáját, s tett bátor és bátorító lépést mindenfajta másság elismertetéséért.”

Az irodalomtörténészt az InfoRádiónak azt is megjegezte, az említett kötetben szerepelnek vidám és vicces versek, valamint olyanok, amelyek „az ember gyomrában mutatnak szorító érezést”. Arany János és Ady Endre közvetlenül megjelenik, egy-egy verset hozzájuk írt Nádasdy Ádám. Ahogyan József Attila is benne van a versekben, és a kötet záró Márk-változat pedig egyértelmű tiszteletadás, illetve „lopás” Esterházy Pértől, amennyiben a versnek nincsenek szakaszai, de új gondolatfutamai azzal kezdőnek: Van egy férfi, és mint ismert, Esterházy egyik könyvének fejezetei úgy kezdődtek: Van egy nő – magyarázta Széchenyi Ágnes.

Az idén tizenötödik évét ünneplő Aegon Irodalmi Díjra jelölt öt könyv között ez volt az egyetlen verseskötet. Az esélyesek között szerepelt még Barnás Ferenc Életünk végéig (kiadó: Pesti Kalligram), Csabai László A vidék lelke (Magvető Könyvkiadó), Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb (Magvető Könyvkiadó), valamint Láng Zsolt Bolyai (Jelenkor Kiadó) című kötete.

A 2020-as Aegon Irodalmi Díj zsűrijében Széchenyi Ágnes irodalomtörténész mellett Fáy Miklós kritikus, Lévai Balázs rendező, producer, Ott Anna irodalomszervező és Szabados Ágnes műsorvezető-szerkesztő szerepelt.

A szervezők közleménye arról is beszámol, hogy a díj alapítója,

az Aegon Magyarország Zrt. 30 millió forint felajánlásával járul hozzá az egészségügyi ellátórendszer működésének fenntartásához,

illetve a koronavírus-járvány okozta legsürgősebb eszközök beszerzéséhez. Az Aegon Művészeti Díj Magyarország egyik legrangosabb, független, nettó hárommillió forint pénzjutalommal és több tízmillió forint értékű médiamegjelenéssel járó magánalapítású elismerése, az előző év kiemelkedő kortárs szépirodalmi alkotását díjazza.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Az oroszok egyrészt az ukrán hadszintér kiterjesztését szeretnék elérni a különféle szabotázsakciókkal, mint amilyen Lipcsében is volt, másrészt próbálnak költséget generálni a Nyugat számára. Többek között erről beszélt az InfoRádióban Jójárt Krisztián, a Svéd Védelmi Egyetem posztdoktori kutatója.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Tipikus Elon Musk, olyan mint a MÁV

Tipikus Elon Musk, olyan mint a MÁV

Elon Musk ígéretei olyanok, mint a MÁV menetrendje, az úticél megvan, az érkezési idő inkább csak tájékoztató jellegű. Itt van viszont a kormány és pedálok nélküli, teljesen önvezető CyberCab, ami meglepően jól áll. Musk még 2024-ben jelentett be, a gyártását 2026-ra ígérték, az pedig el is kezdődött, tegnap a texasi Austinban kiváltságosok már utazhattak is az első CyberCabekkel. Eddig úgy tűnik, hogy nagyjából a terveknek megfelelően halad minden. De van itt két probléma. Az egyik, hogy hatalmas darabszámot, exponenciális növekedést ígértek, ennek azért a gyártási oldalon is vannak akadályai, de az önvezetési ígéretek teljesülése azon is múlik, hogy a hatóságok hol és milyen feltételekkel engedik használni a rendszert, a Tesla felügyeletet igénylő FSD-rendszerének jóváhagyása pedig még nem engedély arra, hogy a sofőr átadja a teljes felelősséget az autónak. Valószínűleg hosszú lesz még az út a széles körben használható teljes önvezetésig. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×