Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Budavári Palota F-épülete, amelyben az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) működik ma.  MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Eldőlt, költözik az Országos Széchenyi Könyvtár

Az új helyszínt még még keresik, de mindenképpen új épületet kap a budai várat elhagyó közgyűjtemény.

Költözik a jelenlegi helyéről az Országos Széchenyi Könyvtár – erősítette meg a HVG-nek Szőcs Géza, az Országos Könyvtári Kuratórium elnöke. Azt viszont határozottan cáfolta, hogy a volt Kilián laktanya lenne a nemzeti könyvtár új otthona, az épület ugyanis annyira rossz állapotban van, hogy gyakorlatilag el kellene bontani, és visszaépíteni.

Szőcs szerint új épület kap a nemzeti bibliotéka, a lap szerint valószínűleg a lágymányosi Duna-parton lesz majd az OSZK otthona. A palotából a kuratóriumi elnök szerint azért is minél hamarabb mennie kell a nemzeti könyvtárnak, mert a vártnál sokkal több a mérgező azbeszt az épületben, így a rekonstrukció nem végezhető el az intézmény működése közben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, Kásler Miklós augusztus 23-ai hatállyal Hammerstein Juditot bízza meg az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói feladatainak ellátásával. Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója pedig miniszteri biztosként fog felelni az OSZK költözéséért és revitalizációjáért. Feladata elsősorban az lesz, hogy megtalálja a könyvtár új helyszínét, de rá vár a könyvtár anyagi konszolidálása is.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×