Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
310.68
bux:
133168.5
2026. április 27. hétfő Zita
Hamar Zsolt a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója

Hamar Zsolt a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója

Hamar Zsoltot nevezte ki a miniszter a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatójának, a főigazgatói posztot pedig Herboly Domonkos veszi át. A tavaly elhunyt Kocsis Zoltán főzeneigazgatói helye pedig továbbra is betöltetlen marad.

Hónapok óta folyt a találgatás, ki veheti át Kocsis Zoltán főzeneigazgató helyét a Nemzeti Filharmonikusoknál. Annyi egy ideje bizonyos volt: zeneigazgatót keresnek, ám Kocsis Zoltán hajdani főzeneigazgató posztját nem fogják másnak adni.

A kultúráért felelős államtitkárság közleményben jelentette be, hogy március 16-tól Hamar Zsolt lesz a zeneigazgató, a főigazgatói posztot pedig Herboly Domonkos veszi át Kovács Gézától, aki több mint húsz évig vezette az együttest.

Herboly korábban a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek ügyvezetőjeként dolgozott, ezt a feladatkört most Kovács Géza veszi át.

Herboly Domonkos zenetanár, a Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórusnak volt igazgatója, egy ideje pedig – közgazdász végzettségét hasznosítva - az Örkény Színház gazdasági tanácsadójaként is dolgozott.

Hamar Zsolt a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója

Hamar Zsolt évek óta a wiesbaden-i Opera főzeneigazgatója, de rendszeresen vezényel hangversenyeket Magyarországon is. 1997-ben Kocsis Zoltán őt kérte fel a Nemzeti Filharmonikusok elődzenekarának első karmesteri posztjára.

Hamar Zsolt idén januárban, amikor ismét az együttessel dolgozott, beszélt a zenekarhoz fűződő kapcsolatáról az InfoRádiónak.

„Nyilvánvalóan az előny számomra, hogy ezt a társaságot kívülről-belülről jól ismerem. Mindig is úgy tekintettem rájuk, mint akik számomra az anyazenekar. Nagyon sokat tanultam akkor tőlük. Azt hiszem, hogy az egymásra hangolódás éppen ezért könnyebb, mint hagyományos esetben. Ők most egy nehéz történelmi pillanatban vannak, de kiváló együttes, és egész biztosan tudom azt, hogy le fogják küzdeni ezeket a nehézségeket, és ismét repülni fognak” - mondta Hamar Zsolt.

Nyilván a bejelentés időzítése sem véletlen: Hamar Zsolt éppen a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral próbál, a keddi Liszt-Bartók-Kodály hangversenyre készülnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×