Infostart.hu
eur:
363.51
usd:
309.38
bux:
134523.61
2026. április 27. hétfő Zita

Interaktív szaxofonozás Hajós Andrással

A Modern Art Orchestra és Hajós András egy önfeledt és interaktív zenefoglalkozásra várja a gyerekeket vasárnap délelőttönként a Budapest Music Centerben. A műsor középpontjában egy előre meghatározott hangszer van, és a rajta játszó muzsikust is közelebbről megismerheti a közönség. Ezúttal a szaxofonról lesz szó.

A Modern Art Orchestra a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy az ifjúságot, a jövő közönségét megtanítsa, hogyan kell jazzt hallgatni – mondta el a zenekar alapítója. Fekete-Kovács Kornél hozzátette, nem sokkal később ehhez csatlakozott Hajós András.

„Eleinte ZeneLadik, majd később ZeneHajó néven indítottuk el a sorozatot, amely nemcsak információval látja el a nagyérdeműt: gyermeket és szülőket, hanem interaktív módon be is vonjuk őket az alkotás folyamatába. Megmutatjuk, milyen óriási dolog a semmiből valamit létrehozni.”

Korábban az aktuális ünnephez igazodtak a közösen írt dalok tematikái, az idei évad elejétől már az a koncepció, hogy egy-egy hangszer köré épülnek a műsorok – mondta a Modern Art Orchestra alapítója.

„A ritmus szekció hangszerei után elérkeztünk a fúvósokhoz, ezúttal a szaxofonokkal foglalkozunk. Az valódi fejtörést okozott, hogyan lehet kipróbálhatóvá tenni. Mindig van egy kis hangszercsücsök, ami az előadás előtt el van kerítve, de sejteti magát az éppen aktuális hangszer. A végén a kordont elbontjuk és ki lehet próbálni. Ez egy fúvós hangszernél ez nem egyszerű, de a kreativitás nem ismer határokat.”

Egyre kisebb gyereket hoznak el a programokra, ezért a műsormenetet a frissítéskor mindig egyszerűsítik – mondta el Fekete-Kovács Kornél. A kezdeti kreatív folyamat inkább a tíz év körüli korosztályra apellált.

„Mivel a semmiből született meg, két órát is igénybe vett a műsor, alkalmazkodtunk és leszűkítettük, már másfél órába belefér. A kisebbekre tekintettel úgy gyorsítottuk fel, hogy inkább választási lehetőséget kínálunk bizonyos dolgokból, de az alkotás folyamatában így is benne vannak” - tette hozzá a Modern Art Orchestra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ilyen lesz az Országgyűlés alakuló ülése május 9-én

Fontos, hogy az alakuló ülés napján turisták nem látogathatják az épületet. Ez rendhagyó módon egy szombati nap lesz, és már aznap megszavazhatják Magyar Pétert miniszterelnöknek. A Kossuth téren a Tisza ünneplést hirdetett.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×