Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
318.8
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Ákos ismét dupla Arénakoncertre készül

2015. decemberében ismét dupla arénakoncertre készül Ákos. A MÉG EGYSZER című új stúdióalbum lemezbemutatójára elkapkodták a jegyeket, így újabb dátumot kellett beiktatni: Ákos 2015. december 16-án és 17-én is színpadra áll zenekarával az ország legnagyobb fedett koncerttermében. Az esemény előtt pedig megjelenik a múlt évi DUPLA ARÉNA anyaga DVD-n, 2 CD-s melléklettel november 17-én.

Dupla arénakoncertet ad idén is Ákos: 2015. december 16-án és 17-én mutatja be élőben a szeptember végén napvilágot látott új stúdióalbuma, a már platinalemezes MÉG EGYSZER anyagát. Az elsőként meghirdetett dátumra elkapkodták a jegyeket, így egy nappal korábban is lesz előadás a legnagyobb fedett magyar koncertteremben, a Papp László Budapest Arénában. Különösen szép eredmény ez annak tükrében, hogy idén már 17 nagyszabású koncertet adott: az IGAZÁN TURNÉ műsorát közel 170 ezer érdeklődő látta 2015 nyarán.

"Nagy élmény volt a turné, szépen összekovácsolódott a csapat. Itt nem csak a négy zenekari tagra gondolok, hanem a műszaki gárdára is. Elképesztő hangulatú koncertjeink voltak, hihetetlen az, amit a közönségtől kaptunk. Számunkra most az az igazi kihívás, hogy a sikeres és kiemelkedően látványos turnéműsort is meghaladó, komoly, hatásos, de teljesen megújított programot állítsunk színpadra az újabb fővárosi duplázás során." - mesélte Ákos.

A közönség még a decemberi lemezbemutató előtt egy újabb kiadvánnyal lesz gazdagabb: kereken egy hónappal az év végi nagykoncert előtt, november 17-én jelenik meg DVD-n a múlt évi dupla teltházas arénakoncert anyaga, amelyhez most egyedülálló módon ajándékba minden vásárló megkapja a kiadvány hanganyagát dupla CD-n.

"Aki ott volt a 2014-es nagybulink valamelyikén, annak nem kell magyarázni: a DVD az eddigi legkomolyabb látványvilágú koncertünket örökíti meg. Izgalmas átdolgozások, fontos repertoárdarabok és ritkán játszott dalok egyaránt szerepeltek a műsorban. A látványhoz méltó a rögzítés minősége és a vágás is. A teljes koncertet tartalmazó gazdag képanyag mellé a DVD mellékleteként két CD-n átnyújtjuk az érdeklődőknek az előadás hangját is" - nyilatkozta Ákos a kiadványról.

További részletek: www.akos.hu

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×