Infostart.hu
eur:
364
usd:
325.27
bux:
144400.39
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Menni vagy meghalni - Rejtő-kiállítás a BMK-ban

"Menni vagy meghalni" címmel Rejtő Jenő életművéből rendez kiállítást a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Petőfi Irodalmi Múzeum a Budapesti Művelődési Központban. A Holokauszt 70 évfordulója alkalmából megvalósult tárlatról Farkas Ferenc, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár régióigazgatója beszélt az InfoRádióban.

"A Petőfi Irodalmi Múzeummal összefogva gondoltuk úgy, hogy a Holokauszt 70. évfordulója alkalmából megemlékezünk Rejtő Jenőről" - mondta Farkas Ferenc. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár régióigazgatója hozzátette: "Thuróczy Gergely irodalmi muzeológus segített abban, hogy összeállítsuk azt a kiállítást, ami egyébként törzsanyagában támaszkodik arra, amit még 2009-ben az érdeklődők a Zsidó Múzeumban láthattak. Ez a kiállítás azonban több lesz ennél, ugyanis partnerként megnyertük a Képes Kiadót, amely a Korcsmáros Pál-féle képregényeket adja közre most már évek óta felújított formában, ők is hoznak magukkal egy tárlatot, illetve a keddi megnyitón különböző partnerek segítségével kicsit színesebben tudjuk bemutatni azt a világot, amiben Rejtő Jenő élt és mozgott."

"Október 7-től 30-ig látható a kiállítást, kedden, 16 órakor többek között Józsa Imre Jászai Mari-díjas színművész közreműködésével nyílik a tárlat, ő Rejtő Jenő műveiből fog részleteket felolvasni" - ismertette Farkas Ferenc. Hozzátette: "ugyanekkor kávéházi hangulatot is megidézünk, egy kávéház közreműködésével, ennek az az apropója, hogy Rejtő Jenő a műveit maga is elsősorban kávéházakban írta."

A megnyitó programjáról a könyvtár régióigazgatója elmondta, kipróbálható lesz ez alkalommal az úgynevezett Piszkos Fred társasjáték, amit egy játékkal meg is lehet nyerni. Hozzátette: "meghívott vendégünk is lesz, többek között Zsoldos Péter karikaturista, aki egy Rejtő Jenő képregényt alkotott, az ő tollával, ceruzájával egyfajta Rejtő Jenő-i figurákká alakulhatnak át azok az érdeklődők, akik beneveznek erre a programra."

"A Budapesti Művelődési Központ egész hónapban különböző programokat, kísérő rendezvényeket épít erre a kiállításra Ponyvából szőtt legenda címmel, érdemes a honlapjukon tájékozódni, mert nagyon sok előadás, játék program lesz október 30-ig" - hangsúlyozta Farkas Ferenc.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×