eur:
388.62
usd:
361.54
bux:
68914.8
2024. május 8. szerda Mihály

Budapesten vezényel a 80 éves Penderecki

Születésnapi hangversennyel köszönti az európai kortárs zene kiemelkedő lengyel alkotóját a Művészetek Palotája. A szerdai hangversenyen Krzysztof Penderecki saját műveit vezényli a Concerto Budapest élén.

Az esten két magyarországi bemutató hangzik el, a hegedűre, brácsára és zenekarra írt kettősverseny és a VIII. szimfónia - közölte az MTI-vel a Müpa marketing igazgatósága. A kettősversenyt a nagy múltú Bécsi Zenebarátok Társasága megalapításának bicentenáriumára komponálta Penderecki, 2012 októberében mutatták be.

A darabot két elismert muzsikus adja elő, a magyar Lendvay József hegedű- és a lengyel Ryszard Groblewski brácsaművész. Utóbbi pályájának egyik kiemelkedő, magyar vonatkozású eseménye volt, hogy ő játszotta Bartók Brácsaversenyének lengyelországi bemutatóját 2005 májusában a Bartók Péter által közreadott változatban.

Penderecki eddig legfrissebb, három énekes szólistára, vegyes karra és szimfonikus zenekarra írt VIII. szimfóniáját 2005-ben fejezte be. Három évvel később kibővítette, így keletkezett a Művészetek Palotájában elhangzó, körülbelül ötvenperces alkotás német költők, például Eichendorff, Hesse, Rilke verseire.

Krzysztof Penderecki 1933. november 23-án született a délkelet-lengyelországi Debicában. Kisgyermekként hegedű- és zongoraleckéket kapott, tizennyolc évesen felvételt nyert a Krakkói Konzervatóriumba, miközben filozófiai, művészettörténeti és irodalomtörténeti tanulmányokat is folytatott az egyetemen.

Első ízben az 1959-es Varsói Õsz fesztiválon bemutatott műveivel váltott ki nemzetközi visszhangot. A Lukács-passió (1963-1966) című oratóriuma újabb alkotói korszak kiemelkedő termése: Penderecki érdeklődése a hangspektrummal és térrel való kísérletezés mellett egyre inkább a nagyobb apparátusra írt zenekari- és kórusművek felé fordult.

Penderecki a hetvenes évek közepétől eltávolodott a formabontó technikák alkalmazásától. Ám korai darabjait felfedezték azok a filmrendezők (David Lynch - Veszett a világ és Inland Empire; Martin Scorsese - Viharsziget), akik munkájuk sokkoló, döbbenetes vagy éppen misztikus képi világát felerősítő darabok után kutattak, és ezeket többnyire a kortárs zeneszerzők művei között találták meg.

A 80 éves komponista új operán és kamaradarabokon dolgozik, és semmi kedve nyugdíjba vonulni, mint hangoztatja, húszévnyi terve vár még megvalósításra. A lengyel fővárosban novemberben fesztivállal ünneplik a jubiláló zeneszerzőt, ahol többek között Anne-Sophie Mutter hegedűművész és Lorin Maazel, Charles Dutoit karmester is fellép, a Lengyel Nemzeti Bank pedig Penderecki képével díszített gyűjtői bankjegyet bocsát ki.

Címlapról ajánljuk
A hidegháború óta eltelt idő legveszélyesebb nyara jön
Kis-Benedek József az Arénában

"A hidegháború óta eltelt idő legveszélyesebb nyara jön"

Az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár arról is beszélt, hogy meglátása szerint a közel-keleti konfliktus esetében nagyobb az eszkaláció veszélye, mint Ukrajnából. Szerinte szinte lehetetlen kiszűrni azt, hogy Rafah városában ki a Hamász harcosa és ki nem az, emiatt is lassú az ottani helyzet megoldása és rosszat sejtet az izraeli sietség.

Érkezik a kínai elnök, óriási lezárások jönnek – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×