Az ázsiai filmek legrangosabb mustrájának versenyprogramjában első vagy második filmjükkel jelentkező ázsiai rendezők munkái szerepelnek, hogy elősegítsék a térség új tehetségeinek felfedezését, és támogassák bemutatkozásukat. Idén 12 alkotás került a programba.
A Remote Control című film egy vidéki fiúról szól, aki megszökik a szeretetnélküli szülői házból, és a városba menekülve egy lakóépület tetején táborozik le, ahonnan bepillantást nyer a legkülönfélébb otthonokba. Az ott élők megfigyelése a mániájává válik. Kiszemel magának egy fiatal nőt, ellopja televíziójának távkapcsolóját, és a tetőről elkezdi irányítani a készüléket. Úgy érzi, hogy egyfajta hatalom birtokába jutott, és egy illuzórikus útra indul, megpróbálva manipulálni más emberek életét. "A film gondosan tükrözi a valóság és a fikció közötti feszültségeket" - indokolta döntését a zsűri.
A Pascha című film egy 40 éves nő és egy 19 éves fiú szokatlan szerelemi története, amely "igen eredeti kifejezésmódjával nyerte el a zsűri szívét" - hangzott el a díjátadón.
Rahszan Bani-Etemad számos nemzetközi díjjal elismert iráni rendezőnő, a puszani filmfesztivál zsűrijének elnöke a legjobb filmek között említette még Hanah Espia Fülöp-szigeteki rendező Transit című filmjét
A 18. alkalommal megrendezett puszani mustrán október 3. és 12. között hetven ország 300 filmjét láthatta a közönség. Több mint 90 film világpremierrel mutatkozott be, és 42 nemzetközi premiert tartottak.
A szombaton zárult fesztivált több mint kétszázezren kerestek fel.





