Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Tragikus hirtelenséggel meghalt Benyhe János

Tragikus hirtelenséggel elhunyt szombaton Benyhe János költő, műfordító. A Magyar Írószövetség Arany János-díjainak átadására sietve az utcán összeesett, a mentők hiába próbálták újraéleszteni - jelentette be a díjátadó ünnepség elején Vasy Géza, a Magyar Írószövetség főtitkára.

Benyhe János műfordító, publicista és irodalomtörténész 1926-ban született. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen, valamint az ELTE angol-francia szakán végezte, tagja volt az Eötvös Collégiumnak. 1957-86 között az ELTE spanyol tanszékének előadója és az Európa Könyvkiadó felelős szerkesztője volt, 1986-90-ig a Corvina Kiadó szerkesztőjeként, később főszerkesztőjeként dolgozott. 1990-1995-ig Magyarország brazíliai nagykövete volt.

Foglalkozott irodalomtörténettel is, esszéket, tanulmányokat, prózákat írt. Lefordította Stendhal, Maupassant, Camus, Cervantes, Alarcón, García Lorca és Jorge Amado számos művét.

A műfordító 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, 2001-ben pedig a József Attila-díjat.

Benyhe János 2001 óta volt a Magyar PEN Club főtitkára.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×