Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Múzeumok éjszakája: Látogatottsági rekord Debrecenben

Bár az eső félbevágta a késő esti programokat, a tavalyinál így is lényegesen többen vettek részt Debrecenben az idei Múzeumok Éjszakája programjain.

Koroknai Edit, a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ sajtóreferense az MTI-nek vasárnap elmondta: a művészeti központ épületébe csaknem hétezren látogattak el, a Baltazár Dezső téren lévő programokat pedig mintegy háromezren látták.

Sokan elővételben megváltották a belépőjüket, ennek ellenére délutántól folyamatos volt a sor a MODEM szabadtérre kihelyezett pénztára előtt - egészen 23 óráig, az eső megérkezéséig - tette hozzá.

A zsúfolásig telt kiállítótermek mellett a legnépszerűbb helyszín a performanszoknak, koncerteknek, színházi előadásoknak helyet adó belső kert, valamint a III. emeleti múzeumpedagógia-terem volt. Ez utóbbiban csodálhatták meg a látogatók az éjszaka műtárgyát, Paul Gauguin: Fekete sertések című olajfestményét.

A szomszédos Déri Múzeumban is több mint hétezren fordultak meg az éjszaka folyamán, többen mint tavaly ilyenkor - közölte Kovács Marianna közönségkapcsolati igazgatóhelyettes.

A sláger az az agyagból készült, 5500 éves maszk volt, amelyet 2001-2002-ben találtak a M7-es autópálya új nyomvonalának régészeti feltárásakor - mondta.

Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×