Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Ferenczy- és Gulácsy-képek a karácsonyi árverésen

Két kiemelkedő kvalitású, "meglepetés képet" mutatott be az újságíróknak pénteken Virág Judit, egy Ferenczy Károly és egy Gulácsy Lajos festményt, amelyek a Virág Judit Galéria és Aukciósház 30., jubileumi, karácsonyi árverésének csúcs darabjai. Meglepetésnek előkerülésük, felbukkanásuk és elárverezésük okán számítanak.

Ferenczy Károlynak, az impresszionizmus legnagyobb mesterének egyik ismert, sokszor reprodukált bibliai témájú műve, A tékozló fiú befejezett változata függ a galéria falán. Ferenczy ugyanis legtöbb képét többször, több változatban festette meg. A tékozló fiú hazatérésének témáját is négy egymástól alig eltérő változatban dolgozta fel a nagybányai kert diófája alatt, ám ezt az egyet fejezte be.

Az éppen száz évvel ezelőtt keletkezett mű eddig négyszer szerepelt nyilvános kiállításon, a Ferenczy Károly emlékkiállításon 1922-ben, az Ernst Múzeum aukciós kiállításain 1929-ben és 1934-ben, majd hatvan évnyi szünet után 2004-ben a Mű-Terem, ma Virág Judit Galéria A magyar festészet rejtőzködő csodái című tárlatán tűnt fel ismét. A mindvégig magángyűjteményben maradt festményért most 40 millió forintért kezdődhet a licit - mondta el Virág Judit -

Gulácsy Lajos életművének egyik legismertebb alkotása az 1911-12-re datált, A bolond és a katona című festmény. Ez a szintén magángyűjteményben őrzött mű, amely a festő életében soha nem volt kiállítva, 24 millió forintot kóstál. A rokokó stílusú, Watteau ihlette, Gulácsy által "biedermeier mulatságoknak" nevezett művek közül való kép egy sajátos álomvilág költői megnyilvánulása. Ezen a festményen Gulácsy emblémaszerűen sűríti egybe saját és a korabeli Európa szellemi állapotának skizoid vízióját, az I. világháború poklába robogó és őt magát is az elmegyógyintézet falai közé sodró, beteg társadalom tragédiáját.

Géplovag a címe annak a most felbukkant Bortnyik Sándor festménynek, amelyet már bemutatott az érdeklődő közönségnek a Virág Judit Galéria Art Fair képzőművészeti vásáron. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációban kényszerült Bortnyik avantgárd műveivel a világ élvonalába tartozott. Ám ezek a Bécsben, Berlinben, Párizsban született festmények nagyrészt eltűntek, elvesztek. Ma Magyarországon Bortnyik ezen korszakát mindössze három olajkép reprezentálja.

Az 1928-ban festett Géplovag már a hazatért Bortnyik alkotása, s felbukkanása azért jelentős esemény, mert tanúsítja az életműben a nemzetközi tendenciák és hazai viszonyok ütközését és egymásra gyakorolt hatását. A Géplovag évtizedekig a festő saját tulajdonában volt. Kikiáltási ára 50 millió forint.

A december 20-adiki aukció anyaga szombattól tekinthető meg a galériában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Óriásiak a háborús károk az ukrán energiarendszerben – A kihívások kezelése modell lehet másutt is

Óriásiak a háborús károk az ukrán energiarendszerben – A kihívások kezelése modell lehet másutt is

Az orosz–ukrán háború nemcsak a frontvonalakon, hanem Ukrajna energiarendszerében is pusztító károkat okozott. Az ottani tapasztalatok ugyanakkor túlmutatnak a háború keretein: az ukrán energiaszektor kihívásai fontos tanulságokkal szolgálnak minden ország számára, amely fel kíván készülni a háborúkhoz hasonló következményekkel járó egyéb válsághelyzetekre, például kibertámadásokra vagy szélsőséges időjárási eseményekre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×