Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
326.09
bux:
144444.92
2026. november 3. kedd Győző

Elhunyt Marton László szobrászművész

Életének 83. évében, hosszú szenvedés után elhunyt Marton László szobrászművész, akinek száznál is több köztéri alkotása található országszerte.

A Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművészt vasárnap késő este érte a halál. Búcsúztatásáról és temetéséről később intézkednek - tudatta az elhunyt felesége.

Marton László 1925. november 5-én született Tapolcán. A budapesti képzőművészeti főiskolát 1952-ben végezte el Pátzay Pál és Ferenczy Béni tanítványaként. Alkotásai kezdettől fogva inkább a hagyományos figurális szobrászat tradíciójához, mintsem a progresszív irányzatokhoz kapcsolódnak. Az 1980-as évek elejétől mind nagyobb méretű, történelmi alakjait, mind zsánerszerű műveit az expresszivitás jegyeivel ruházza fel. Az újraalkotás és a rekonstruálás is szerepet kapott munkásságában, amelynek jelentős részét köztéri művei teszik ki.

Budapesten több mint 40 szobor őrzi a keze munkáját, ezek közül is talán a Kiskirálylány című alkotására és a József Attila-szoborra a legbüszkébb. Összességében mintegy 150 köztéri alkotása található országszerte és a közgyűjtemények is jelentős számú művét őrzik.

Készített színházi jellegű alkotásokat is: Sinkovits Imre, Major Tamás és 14 más színész portréját mintázta meg. Emellett Liszt Ferenc, Görgey Artúr, Apor Vilmos, Petőfi Sándor, Kölcsey Ferenc, Kisfaludy Sándor emlékére is készített szobrokat. Két hete avatták fel Hévízen a Széchenyi Istvánt ábrázoló egészalakos műalkotását.

Marton László nevéhez fűződik még a vatikáni magyar kápolna négy domborműve, valamint számos külföldi emlékmű is, köztük Antall József volt miniszterelnök zágrábi mellszobra. Található alkotása Franciaországban, Kanadában, Kubában, Németországban és Olaszországban, valamint több külföldi közgyűjteményben. Portréi, akvarelljei, kisplasztikái közül számos külföldi magángyűjtők birtokában található.

"A jó művészi produktum önmagáért beszél. Sugárzása van, lebilincsel, nehéz tőle megszabadulni. Mindezt tudva, abban a reményben dolgozom, hogy nekem is sikerül az utókorra egy pár jó munkámat hátrahagyni. Biztos vagyok abban, hogy az idő csak azt menti meg, aminek vonzó ereje van. Az olyan munka, ami taszít, az elveszik" - írta a honlapján olvasható ars poeticában Marton László.

A háromszoros Munkácsy Mihály-díjas, érdemes és kiváló művész több mint fél évszázados, nemzetközileg is számon tartott művészi pályafutása elismeréseként 2003-ban részesült Kossuth-díjban. A Fővárosi Körgyűlés szeptember 25-én választotta meg Marton Lászlót Budapest díszpolgárává.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×