eur:
388.49
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Film készül a firenzei szörny történetéből

Tom Cruise lesz a producere és talán a főszereplője is A firenzei szörny című filmnek, amely az olasz történelem leghíresebb sorozatgyilkosának esetét dolgozza fel.

A rém, akit soha nem sikerült azonosítani, 1968 és 1985 között nyolc kettősgyilkosságot követett el azonos módszerrel: fiatal szerelmespárokat lőtt le és csonkított meg, akik a természetben kerestek maguknak búvóhelyet. Általában újholdkor vagy borús időben és hétvégeken követte el a gyilkosságokat - írta a Corriere della Sera.

A film forgatókönyvét Chris McQuarrie Oscar-díjas írja (Õ a szerzője a Valkyrie forgatókönyvének, amelyben szintén Cruise a főszereplő), annak a könyvnek alapján, amelyet az amerikai krimi nagy alakja, Douglas Preston és Mario Spezi olasz újságíró írt. Spezi a La Nazione című lapot tudósította annak idején a nyomozásról.

A két szerző 2000-ben kezdett el a könyvön dolgozni, amely tíz hétig állt a The New York Times bestsellerlistáján.

Spezit 2006-ban letartóztatták egy hamisnak bizonyult tanúvallomás alapján azzal a váddal, hogy félrevezette a nyomozóhatóságot, sőt, még az a gyanú is felmerült, hogy ő a gyilkos. Három hét után azonban a vádat ejtették.

Szerepel is?

Tom Cruise, miután megvásárolta a könyv megfilmesítési jogait, több mint 50 millió dollárt (8,2 milliárd forint) fektet a filmbe. A jogokért Preston és Spezi állítólag fejenként egymillió dollárt (165 millió forint) kapott.

Kiszivárgott hírek szerint Cruise a végleges forgatókönyv elkészülte után dönti el, hogy vállal-e szerepet a filmben, Prestont vagy Spezit alakíthatja. Spezi szerint, ha őt választja, még egy színészre lesz szükség, mivel ő harminc éve foglalkozik az üggyel. Al Pacinót tartaná alkalmasnak mai énjének megjelenítésére.

Annak idején a nyomozás során felmerültek különböző nevek, Firenzében élő szárd pásztorok, sátáni szekták, sőt még szabadkőművesek is. Spezi elmondta, hogy a regény egy Carlo nevű, a szárdokhoz tartozó személlyel készített interjúval végződik; véleménye szerint ő "lehet a gyilkos".

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×