Infostart.hu
eur:
375.74
usd:
320.15
bux:
132326.87
2026. április 10. péntek Zsolt

Izrael születése Budapesten

Egy nemzet születése címmel nyílt kiállítás a magyar származású Paul Goldman izraeli fotóművész sajtófotóiból a X. Zsidó Nyári Fesztivál keretében a Néprajzi Múzeumban.

Az 1900-ban, Budapesten született Goldman Pál, azaz Paul Goldman 1940-ben emigrált Palesztinába. Feleségével először illegális bevándorlóként internálták őket, majd Paul Goldman belépett a brit hadseregbe, amelynek katonájaként kétszer is megsebesült.

Leszerelése után kezdte meg sajtófényképészi pályafutását, és az 1940-es évek végétől jó barátságot ápolt Robert Capa magyar származású sajtófotóssal, aki ebben az időben szintén Izraelben dolgozott.

Az "Egy nemzet születése" című tárlatra a fotósnak a zsidó állam megalapítását dokumentáló sajtófotóiból válogattak össze közel 80 fényképet. Készített fotókat a brit fennhatóság alatt álló Palesztináról, a függetlenségi háború idején, majd 1948-at követően Izrael mindennapjairól és a nagypolitika szereplőiről.

A zsidó államban közismert az a képe, amelyen David Ben-Gurion, Izrael első miniszterelnöke fejen áll a tengerparton, Paul Goldman ugyanakkor ismeretlenül és szegényen halt meg 1986-ban.

Újra felfedezték

Paul Goldman munkáit az említet kép kapcsán fedezte fel újra 2000-ben David Rubinger, aki 50 éve a Time magazin munkatársa, és maga is jelentős sajtófotós.

Paul Goldman munkásságáról David Rubinger így nyilatkozott az InfoRádiónak: "Igazi sajtófotósnak tartom őt. A képei nem művésziek, de nagyszerűen mutatják be Izrael megalakulásának éveit. Sajtófotósként remekül megragadta ennek a kornak a hangulatát, ettől olyan érdekesek a képei".

Paul Goldman kiállításával párhuzamosan David Rubinger hat évtizedes pályafutásából is láthatók képek a tárlaton, amely szeptember 10-ig látogatható a Néprajzi Múzeumban.

A fotókat ezt követően a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban, a szegedi zsinagógában, majd a budapesti Bálint Zsidó Közösségi Házban állítják ki.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor-interjú – „jól elvégeztem a melót”

Orbán Viktor-interjú – „jól elvégeztem a melót”

Választás előtt állunk, 3 millió szavazatot szeretnénk kapni. Nekünk nincs B tervünk – fogalmazott egy pénteki tévéinterjúban Orbán Viktor. A kormányfő úgy látja, a 2026-os, a 2027-es, de talán még a 2028-as év is nehéz lesz, de először is arra készül, hogy „egy nagy elejtett medve bundájával jelentkezzen a szűcsnél”. Megadta a következő ciklus pilléreit is, amelynek egyike Paks III beindítása.

Volodimir Zelenszkij határidőt mondott a Barátságra

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, ha továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen az is elhangzott: nehéz hónapok várnak Ukrajnára, mert Amerika egyre kevésbé foglalkozik a térséggel.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×