Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
325.37
bux:
145722.55
2026. november 2. hétfő Achilles

Az elviselhetetlen várakozás vége

Huszonkét évvel a megjelenése után első ízben olvasható cseh nyelven Milan Kundera világsikerű könyve: A lét elviselhetetlen könnyűsége. A kiadó arra számít, hogy az alkotás nagy sikert lesz.

A regény az 1968-as prágai tavasz idején kezdődik, és egy orvos, valamint egy fotóművész kapcsolatát és életét mutatja be a kommunista Csehszlovákiában és az emigrációban. Az alkotásból már film is készült Daniel Day-Lewis és Juliette Binoche főszereplésével.

A regény első ízben franciául jelent meg. Az író ügynöke azt mondta: Kundera rendre átírta a regény részleteit, ezért bizonyos részeket most vissza kell fordítani franciáról cseh nyelvre.

Kundera az új kiadás utószavában azt írja: "semmit sem akartam kihagyni a regényből, ezért az olvasó kezébe a teljes változat került".

A könyv egy hónapja jelent meg a cseh piacon. Azóta az egyik legnagyobb prágai könyváruházban naponta csaknem 100 példányt adnak el belőle.

Milan Kundera 1929-ben született Brnoban. Az 1968-as prágai felkelés aktív résztvevője volt, az azt követő szovjet megtorlás alatt azonban nem publikálhatott, ezért elhagyta az országot, és Párizsba emigrált 1975-ben.

A lét elviselhetetlen könnyűségét Philip Kaufman amerikai rendező filmesítette meg 1988-ban. Kundera azonban nem tartotta azt hitelesnek, és mindent megtett azért, hogy az alkotás ne kerüljön a mozikba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani
szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×