Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.37
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Egy ember egy kicsi amerikai zászlót és egy csillagszórót tart a kezében július 4-e, az amerikai függetlenség napja alkalmából.
Nyitókép: Unsplash

Körkép a szombaton 250 éves Egyesült Államokról – a szakértő szerint egyre kevesebb a büszke hazafi

Szombaton ünnepli alapításának 250. évfordulóját az Egyesült Államok. Az amerikai lakosság politikailag hosszú ideje igen megosztott, de a többség még valóban megünnepli majd július 4-ét. Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint azonban egyre csökken a hazájára büszke amerikaiak száma.

„Az Egyesült Államok a nemzetközi életben egyértelműen bizonyos fajta relatív hatalomvesztést volt kénytelen elkönyvelni az utóbbi időben, tehát már nem érvényesül az az egypólusú vagy univerzális pillanat, ami az 1990-es években, 2000-es évek elején volt” – mondta az InfoRádióban Magyarics Tamás Amerika-szakértő, az ELTE emeritus professzora.

Mint mondta, ez azt jelenti, hogy az Obama-kormányzattól kezdődően az amerikaiak igyekeznek csökkenteni nemzetközi, főleg katonai kötelezettségeiket. Kivonultak a Közel-Keletről, nincsenek ott állandó csapataik, Európában is igyekeznek a NATO-n belül az európaiakra hárítani terhek egy részét, és a legutóbbi nemzetbiztonsági stratégia alapján gyakorlatilag a nyugati féltekére és a Csendes-óceán, illetve az Indo-Csendes-óceáni térségre koncentrálnak.

Belpolitikailag elég megosztott az USA a szakértő szerint. Úgy fogalmazott:

gyakran beszélnek úgynevezett 50-50-es társadalomról, ami az elnökválasztásokkor is látszik, a két nagy párt megközelítőleg ugyanannyi szavazatot szokott kapni.

Földrajzilag is éles határ húzódik a republikánusok bástyái, tehát a kontinens belső területei, és a demokraták bázisai, vagyis a keleti- és nyugati partvonal között.

Az amerikai nemzeti ünnep, július 4-e kapcsán Magyarics Tamás elmondta, ennek a megítélésében is egy olyan megosztottság tapasztalható, amilyen nem volt korábban. Az 1970-es évektől kezdve elindult egyfajta identitáspolitika, ami oda jutott, hogy például a feketék nem nagyon ünneplik a függetlenség napját, nekik fontosabb az úgynevezett Juneteenth, az a nap, amikor az első rabszolgák a brit Virginia gyarmatra kerültek.

A szakértő leszögezte, annak ellenére, hogy a különböző etnikumok inkább a sajátjaik felé húznak, az Egyesült Államokban az emberek döntő többsége azért büszke a hazájára, bár ez a szám csökkenőben van. Mi több,

még 50 évvel ezelőtt, a vietnámi háború utáni Watergate-válság közepette is többen voltak büszkék amerikaiságukra, mint ma, de a dolgok változnak

– tette hozzá. A szakértő is úgy véli, hogy adhat némi lendületet az amerikai nemzeti egységnek a labdarúgó-világbajnokságon való eredményes szereplés, főleg annak tudatában, hogy a válogatott játékosok többsége nem fehér. Ez annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban a labdarúgás népszerűsége messze elmarad az amerikai futballétól, a baseballétól, a kosárlabdáétól vagy a jégkorongétól. Azt viszont hozzátette, a világtorna remek alkalom arra, hogy az USA demonstrálja az etnikai sokszínűséget, és a csapat kölcsönösen lelkesítse egymást a szurkolókkal.

Minél tovább jut a válogatott, annál nagyobb lesz a büszkeség

– jegyezte meg. Magyarics Tamás szerint a sportesemények egyébként is jó alkalmat adnak, hogy összehozzák a nemzetet, büszkeséget és a saját identitás iránti vágyat alakítsanak ki. Emellett az ország társrendezőként megmutathatja a világnak, hogy kiváló szervező, és a válogatott jó szereplése is erősítheti a nemzettudatot – mondta.

Égi műalkotás

Vannak, akik bulival, mások tűzijátékkal ünnepelnek, egy pilóta pedig egy különleges repüléssel emlékezett meg az Egyesült Államok 250. születésnapjáról:

A felvételt megosztó Flightradar24 az Instagram oldalán viccesen megjegyzi: „Kíváncsiak lennénk, mekkora ennek a Cessna Skylane repülőgépnek az üzemanyagtartálya?”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×