Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
modern aircraft of an airfield
Nyitókép: frankpeters/Getty Images

EU-s döntés: nem csak a jegy ára jár vissza az utasnak járattörléskor

Járattörlés esetén a légitársaságoknak a repülőjegy árán felül a közvetítők által felszámított jutalékot is vissza kell téríteniük az utasoknak – közölte csütörtöki határozatában az uniós bíróság.

A konkrét ügyben az utasok az Opodo utazási iroda portálján vásároltak jegyet a KLM holland légitársaság Bécs és Lima közötti járatára. A járat törlése után a KLM visszatérítette a jegyek árát, ugyanakkor mintegy 95 eurót levont, amelyet az Opodo közvetítői díjként számított fel.

Az ügy az osztrák legfelsőbb bíróság elé került, amely az Európai Unió Bírósága állásfoglalását kérte. A KLM azzal érvelt, hogy sem a közvetítői jutalék létezéséről, sem annak összegéről nem volt tudomása.

Az uniós bíróság emlékeztetett: már egy 2018-as ítéletében kimondta, hogy a légitársaságok kötelesek a jegyáron felül a harmadik fél által felszámított jutalékot is visszafizetni, ha tudtak annak felszámításáról. A mostani döntés ezt pontosította: nem feltétel, hogy a légitársaság ismerje a jutalék konkrét összegét.

A luxembourgi bírák szerint amennyiben egy légitársaság elfogadja, hogy egy közvetítő a nevében és számlájára értékesítsen jegyeket, vélelmezhető, hogy ismeri a közvetítő üzleti gyakorlatát, beleértve a jutalék felszámítását is.

Ez a díj a jegyár „megkerülhetetlen” részének minősül, ezért azt a légitársaság által jóváhagyottnak kell tekinteni, és vissza kell téríteni az utasoknak.

Az osztrák bíróságnak a luxembourgi iránymutatás alapján kell meghozniuk a végső döntést az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×