Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.66
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Donald Trump megválasztott amerikai elnök (k) 2024. december 12-én a New York-i Értéktőzsdén, ahol bejelentették, hogy a Time amerikai hírmagazin őt választotta az év emberévé. A háttérben Doug Burgum észak-dakotai republikánus kormányzó (b) Robert Kennedy Jr., Trump jelöltje (b2) az egészségügyi és humán szolgáltatások minisztériumának élére és J. D. Vance megválasztott alelnök (j).
Nyitókép: MTI/AP/Alex Brandon

Donald Trump az Oroszországot támadó ballisztikus rakétákról nyilatkozott

Donald Trump a Time-nak: "Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén".

A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor; a lap csütörtöki számában megjelent interjúban a megválasztott elnök bírálta, hogy Kijev oroszországi mélységi támadásokra használja fel az Egyesült Államoktól kapott ballisztikus rakétákat.

Trump szerint az elnökválasztáson elsősorban az illegális bevándorlás kezelésére vonatkozó elképzelései segítették győzelemhez, és beszélt arról is, hogy Ukrajnát nem akarja magára hagyni.

A folyóirat 2016-ban, első elnökválasztási győzelme után is Trumpot választotta az év emberének.

A magazin mostani indoklása szerint Donald Trump nagy hatása volt az amerikai belpolitikára és az ország világban betöltött szerepére.

"Mindannyian, a legfanatikusabb támogatóitól a kritikusaiig, Trump korában élünk. Átalakította az amerikai politikát" - írta Sam Jacobs, a Time főszerkesztője.

Donald Trump a lapnak elmondta, hogy szerinte az elnökválasztáson elsősorban az amerikai gazdaság, de még inkább az illegális bevándorlás kezelését illető elképzelései segítették győzelemhez. "A demokraták nem tudtak ráérezni az ország hangulatára. Ez az ország dühös a bevándorlók miatt. De ami szerintem komolyabb tényező, az az országhatár kérdése" - mondta.

A megválasztott elnök közölte: az általa tervezett tömeges kitoloncolások végrehajtása érdekében a törvények adta kereteken belül be fogja vetni az amerikai haderőt is. "Én ezt az országunk elleni inváziónak tekintem (…) Bevetjük a Nemzeti Gárdát is, és addig megyünk, ameddig az országunk törvényei megengedik" - fogalmazott.

Donald Trump arra a kérdésre, hogy csökkentené-e az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai és humanitárius segélyeket, ha Kijev elutasítaná az új amerikai kormány által közvetített békemegállapodást, azt mondta: "Van egy nagyon jó tervem a segítségnyújtásra, ám ha elkezdeném felfedni ezt a tervet, gyakorlatilag hasztalanná válna".

Kérdésre leszögezte: Ukrajnát nem akarja magára hagyni, de megállapodást akar elérni, aminek "az egyetlen módja, ha nem hagyjuk el a terepet". Megjegyezte másfelől, hogy az észak-koreai csapatok bevetése az orosz erők oldalán nagyon bonyolulttá teszi a helyzetet.

Trump bírálta, hogy Kijev oroszországi mélységi támadásokra használja fel az Egyesült Államoktól kapott ballisztikus rakétákat. "Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén. Miért tesszük ezt? Csak eszkaláljuk ezt a háborút, és tovább rontjuk a helyzetet. Ezt nem lett volna szabad megengedni!" - mondta.

Megdöbbentőnek nevezte az ukrajnai háború áldozatainak a számát mindkét oldalon, különösen az elmúlt hónapban elesettekét. "Amikor a valódi számok nyilvánosságra kerülnek majd, olyan számokat látnak, amelyeket nem hisznek el" - jegyezte meg.

A politikus arra a kérdésre nem kívánt válaszolni, hogy beszélt-e Vlagyimir Putyin orosz elnökkel elnökválasztási győzelme óta.

Trump a Közel-Keleten kialakult helyzetet "szörnyűnek" nevezte, és az ukrajnai háború lezárásánál bonyolultabbnak, de könnyebben kezelhetőnek értékelte. A jelenlegi körülmények alapján úgy látja, hogy a térségben "nagyon produktív dolgok fognak történni". Az interjúban többször is felidézte a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadását, amelyről szerinte "az emberek elfeledkeztek", pedig nemcsak Izraelt, hanem szerinte az egész világot érte csapás azon a "tragikus napon".

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×