Infostart.hu
eur:
386.44
usd:
331.55
bux:
120554.55
2026. január 14. szerda Bódog
Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje beszédet mond a Bitcoin 2024 elnevezésű konferencián a Tennessee állambeli Nashville-ben 2024. július 27-én. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban.
Nyitókép: MTI/AP/Alex Brandon

Donald Trump: mostantól Amerika egyesítésén dolgozom

A gazdaság helyreállítását ígérte győzelmi beszédében. A republikánus jelölt lesz az Egyesült Államok 47. elnöke.

Magyar idő szerint szerda reggel nyolc óra után mondott győzelmi beszédet Donald Trump a floridai eredményváró helyszínén. A volt elnök beszédét azzal kezdte, hogy a Make America Great Again mozgalom egy történelmi mozgalom, és azt ígérte, hogy mostantól Amerika egyesítésén fog dolgozni.

Ez egy olyan politikai győzelem, amit Amerika még nem látott korábban – fogalmazott Trump, aki megköszönte, hogy megválasztották Amerika 47. elnökének, miközben szerinte nehéz akadályokat sikerült leküzdenie.

Szerinte Amerika aranykora most fog eljönni. Mgköszönte, hogy országosan is több szavazatot kapott Harrisnél, ami kapcsán azt mondta, hogy érzi az ország szeretét – a republikánus elnökjelölt a három elnökválasztása közül először idén sikerült kapnia több szavazatot a demokrata elnökjelöltnél, ugyanakkor még nem biztos, hogy országosan is ő nyer, mivel jelenleg az előnye ötmillió szavazat.

Kitért arra is, hogy a Szenátusban biztos a többsége, míg a Képviselőházban jelenleg úgy néz ki, hogy a republikánusoknak megmaradhat a többség.

Trump megköszönte feleségének, Melania Trumpnak a segítségét. Én szeretnék először gratulálni, most már kimondhatjuk, a megválasztott alelnöknek, J.D. Vance-nek
– fogalmazott Trump, aki megköszönte alelnökjelöltjének a kampányát, majd pedig dicsérte amiatt, mert a kampány alatt több, Trumppal szemben kritikus tévécsatornának is interjút adott, ahol Trump szerint „kivégezte” őket.

Trump ezután Elon Muskról beszélt, aki nemcsak nyilvánosan támogatta Trumpot, hanem pénzzel is támogatta.

Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Mekkora fantázia van most a Molban? Sorsdöntő pillanatok jönnek

Mekkora fantázia van most a Molban? Sorsdöntő pillanatok jönnek

Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása, amelynek első részében azzal foglalkoztunk, hogy mintegy négy év oldalazás után kilőtt a Mol részvényárfolyama, és ennek kapcsán utána jártunk, hogy miért pont most történik mindez, mennyire túlárazott jelenleg a papír, és hosszabb távon milyen tényezők befolyásolják a társaság teljesítményét. A témát Mohos Kristóffal, a Portfolio elemzőjével veséztük ki, amely minden bizonnyal előkerül a Portfolio Investment Day konferencián is. A műsor második felében Futó Péter, a Zenga elemzési vezetőjének segítségével megvizsgáltuk, hogy minek köszönhető az albérleti díjak emelkedésének lassulása, az ország különböző részein hogyan alakultak az árak és mennyire lehet tartós ez a trend. Az ingatlanpiac további aktualitásairól a Portfolio Property Warm Up rendezvényünkön lesz szó.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×