Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
323.69
bux:
147811.39
2026. november 5. csütörtök Imre
Gabriel Attal francia miniszterelnök bejelenti lemondási szándékát a párizsi kormányfői hivatalnál tartott sajtóértekezleten a francia parlamenti választások második fordulójának napján, 2024. július 7-én. A választást az Új Népfront nevű baloldali szövetség nyerte, Emmanuel Macron államfő Együtt nevű pártszövetsége a második helyen végzett, míg a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) a harmadik helyre szorult.
Nyitókép: MTI/EPA/Valentina Camu

Felajánlotta lemondását a francia miniszterelnök - válaszolt Emmanuel Macron

Még az olimpia is szerepet játszik az elnök döntésében.

Gabriel Attalt délelőtt fogadta az államfő azért, hogy a köztársasági szokásjognak megfelelően a miniszterelnök felajánlja a lemondását. Emmanuel Macron viszont azt kérte tőle, hogy egyelőre maradjon a hivatalában - jelezte a megbeszélést követően az elnöki hivatal, utalva arra, hogy kevesebb mint három hét múlva kezdődnek az olimpiai játékok Párizsban.

A választások hivatalos végeredménye szerint a baloldali pártszövetség 182 mandátumot szerzett a korábbi 151 helyett, Emmanuel Macron Együtt párszövetsége - amely eddig 246 mandátummal relatív kisebbségben kormányzott - 168 képviselővel fog rendelkezni, míg az első fordulóban élen végző Nemzeti Tömörülés a harmadik helyre szorult, de a korábbi 89 képviselői helyét 143-ra tudta növelni. A jobbközép Köztársaságiaknak továbbra is 60 fős frakciója lesz az új nemzetgyűlésben, amely július 18-án tartja meg alakuló ülését.

Miután az első helyen végző négy pártból álló baloldali szövetség abszolút többség hiányában nem tud kormányozni, széles körű egyeztetések kezdődtek a politikai erők között.

"Ezen a héten meg kell tudnunk nevezni a jelöltünket" a miniszterelnökségre - mondta Olivier Faure, a Szocialista Párt vezetője, aki szavazást javasol a lehetséges személyekről a megválasztott baloldali képviselők között. Marine Tondelier, a Zöldek vezetője szerint az államfőnek felhívást kéne intéznie a baloldali szövetséghez, hogy minél előbb nevezzen meg valakit. Ugyanakkor az alig három héttel ezelőtt megalakult választási szövetség tagjai között számos - főleg külpolitikai és európai - kérdésben nézeteltérés mutatkozik, mindenekelőtt a szövetség két legerősebb tagját jelentő radikális baloldali Engedetlen Franciaország és a szociáldemokrata elveket valló szocialisták között.

A feszültségeket elsősorban a radikális baloldal provokatív és vitatott vezetője, Jean-Luc Mélenchon kelti, aki magának követelné a kormányfői széket. Vasárnap párttársa, Clémentine Autain azt kérte a baloldali képviselőktől, hogy "plenáris ülésen" válasszanak miniszterelnök-jelöltet, de az semmiképp ne Mélenchon, se a korábbi szocialista államfő, Francois Hollande legyen, akit a közép-franciaországi Correze megyében választottak meg képviselőnek. Mathilde Panot, az Engedetlen Franciaország egy másik vezetője szerint nem zárható ki Mélenchon miniszterelnöksége, hiszen szerinte ő "az a személy, aki megtanította a baloldalt, hogyan kell újra győzni, az, aki reményt adott emberek millióinak azzal, hogy 22 százalékot ért el az elnökválasztáson" 2022-ben. Olivier Faure és Fabien Roussel, a Francia Kommunista Párt vezetője sem támogatná Mélenchon miniszterelnök-jelöltségét.

Ugyanakkor az elnöki táborban is felerősödtek a viták, miután Emmanuel Macron Együtt pártszövetsége csak a második helyre csúszott vissza, miközben az első forduló után nagyobb visszaesésre számított. A szavazás "még nem döntött az erőviszonyokról" és "a kép még nem tisztázódott" - vélte François Bayrou, Emmanuel Macron centrista szövetségese, a MoDem párt vezetője. "Adjunk magunknak három napot, hogy megnézzük, ki szerzi meg a legtöbb parlamenti helyet" - hangsúlyozta a politikus, felvetve egy elnöki-baloldali koalíció lehetőségét, melyben a radikális baloldal nem kapna helyet.

Hétfőn a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés volt az egyetlen párt, amelyről biztosan tudható, hogy ellenzéki szerepet vállal a jövőben, jóllehet több mint 10 millió választóval a legnagyobb francia párttá vált.

Ugyanakkor Jordan Bardella pártelnök és Sébastian Chenu szóvivő elismerte, hogy az úgynevezett "köztársasági frontot" - azaz a pártok összefogását az RN hatalomra kerülésének megakadályozására - nem sikerült áttörniük.

Jordan Bardella hétfőn vállalta a felelősség egy részét pártja veresége miatt. "Mindig követünk el hibákat, én is elkövettem néhányat" - mondta a pártelnök. "Vállalom a felelősségemet mind az európai választások megnyeréséért, mind a tegnapi vereségért" - tette hozzá.

Jelezte, hogy az RN új frakciójában több olyan új képviselőnek ügyét is meg kell vizsgálni, akiket az elmúlt napokban rasszista, klímaszkeptikus vagy összeesküvés-elméleti megjegyzések miatt bíráltak.

"Azok az emberek, akik olyan megjegyzéseket tettek, amelyek nincsenek összhangban az én víziómmal, azzal, amit képviselünk, azzal a politikai irányvonallal, amelyet én képviselek, nem a frakcióban fognak helyet foglalni" - hangsúlyozta. Bardella számítása szerint egy-két emberről lehet szó, s szerinte az RN jelöltjeinek "99 százaléka abszolút kifogástalan volt".

A kampányhajrában több tucat RN-jelöltről jelentek meg kompromitálló felvételek, illetve közösségi oldalakon bejegyzések, amelyek szerint rasszista, diszkriminatív vagy antiszemita kijelentéseket tettek. Az RN vezetői ezeket a jelölteket a kampányban a párt "fekete bárányainak" nevezték, volt, akit visszahívtak, mások ellen belső vizsgálatot indítottak.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×