Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
kiberháború, kiberhadviselés, hackertámadás,
Nyitókép: John M Lund Photography Inc/Getty Images

Honvédelmi államtitkár: a digitális szuperhatalmak támogatása nélkül már két éve kapituláltak volna az ukránok

Korábban átlagban 3-6 hónap telt el egy új harceszköz bevetése és az ellene való hatékony védekezés között, viszont az ukrajnai háború kezdete óta folyamatosan csökken ez az időintervallum – mondta Barthel-Rúzsa Zsolt.

Ukrajna a digitális szuperhatalmak támogatása nélkül már régen kapitulált volna – mondta a Honvédelmi Minisztérium katonai nemzetbiztonság irányításáért felelős államtitkára. Barthel-Rúzsa Zsolt hangsúlyozta: Magyarország számára prioritás a kibervédelem fejlesztése. A politikus szerint nagy dilemma a nyitott és digitális rendszer, valamint a nyitottság kockázatának felvállalása.

"Ezek a viták minden egyes fejlesztésnél felmerülnek, hiszen ma már nincs olyan harceszköz, rakétatüzérség vagy jármű, amely ne lenne digitalizálva" – tette hozzá az államtitkár, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre inkább jelen van a kiberharctér az Ukrajnában zajló háborúban is.

Mint fogalmazott, nyílt titok, hogy mind a két hadviselő fél használja a mesterséges intelligenciát. Hozzáfűzte:

csaknem tízezer-tízezer ukrán és orosz drón van rendszeresen a légtérben, és hasonló nagyságrendben lehet beszélni a veszteségekről is.

Ezeknek az eszközöknek ugyanis egy idő után megismerhetővé válnak a protokolljai, illetve a kommunikációs frekvenciái, így pedig semlegesíteni lehet azokat.

Barthel-Rúzsa Zsolt közölte: a fegyveres konfliktusokban korábban átlagban 3-6 hónap telt el egy új eszköz bevetése és az ellene való hatékony védekezés, fellépés között, viszont azt tapasztalják, hogy az ukrajnai háború kezdete óta folyamatosan csökken ez az időintervallum. "A fegyveres támogatás mellett a digitális szuperhatalmak is ott vannak a háttérben" – jegyezte meg az államtitkár, aki szerint

enélkül az ukrán haderő már két éve kapitulált volna.

Arról is beszélt, hogy ukrán szempontból a harcok sikerességéhez hozzájárul az amerikai polgári és katonai támogatású információs fölény, hiszen ez elősegíti a rugalmas döntéshozatalt. Ugyanakkor megjegyezte, hogy nagyon komolyan kell venni az orosz haderő felzárkózó adaptációját is, valamint felőrlő taktikáját. A szemben álló felek között gyakorlatilag "stratégiai anyagok csatája" is zajlik. Az államtitkár szerint a felsorolt folyamatok, jelenségek aszimmetriája jelenik meg a háborúban.

A politikus hangsúlyozta: nem csak katonai célpontok vannak. Felidézte, hogy az ukrán vezetés még a háború kitörése előtt amerikai technológiai vállalatok segítségével a kormányzati adatok védelme érdekében a kormányzati szervereken található adatokat feltöltötte egy titkosított adatfelhőbe. Ez nyilvánosan elérhető információ.

"Ennek köszönhetően a háború előtti orosz kibertámadások – amelyek a kormányzati infrastruktúrát érintették – csak kisebb mennyiségű, nem jelentős adatvesztést tudtak okozni az ukránoknak"

– magyarázta Barthel-Rúzsa Zsolt.

Az államtitkár elmondta: ennek a digitális segítségnek is köszönhető, hogy Ukrajnában a háború ellenére meg tudták védeni például a működő internethálózatot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×