eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 21. vasárnap Konrád
Nyitókép: Cavan Images/Getty Images

Félelmek: meglehet, hogy csupán pirruszi győzelmet arattak a kannabisz pártolói Németországban

Berlin szívében, a Brandenburgi kapunál április első napján több százan, többnyire fiatalok ünnepelték az új "időszámítást", azaz a kannabisz korlátozott legalizálásának beköszöntését. Heves, csaknem két éve tartó politikai és közéleti vita után győztek a kannabisz, más néven a marihuána hívei, akiknek élharcosa az egészségügyi miniszter, Karl Lauterbach volt. A törvényt ellenzők szerint azonban a neheze csak most következik.

Az orvosból lett politikus Karl Lauterbach abból az elvből indult ki, hogy a kannabisz rekreációs célú engedélyezésének több lesz a haszna, mint az a kár, amit a tiltás az illegális fogyasztók, mindenekelőtt a fiatalok egészségének okozott.

Lauterbach tűzön-vízen át védte a javaslatot, amelynek rendkívül heves politikai és szakértői viták után végül - a kormánykoalíciós többségnek köszönhetően - a parlament is zöld jelzést adott.

A miniszter szerint a szigorú tilalmi politika "megbukott",

érvei között szerepelt, hogy a szigorú szabályozással az egészségvédelmet javítani, a feketepiacot és a szervezett kábítószer-bűnözést pedig fékezni lehet

A törvény a felnőttek és úgynevezett kannabiszklubok számára lehetővé teszi a kábítószer korlátozott mennyiségű termesztését és birtoklását.

A 18 éven felüliek áprilistól maximálisan 25 gramm kannabiszt birtokolhatnak, és csak saját fogyasztásra. Egy-egy lakásban legfeljebb három tő kendert termeszthetnek, ugyancsak kizárólag saját fogyasztásra, és legfeljebb 50 gramm mennyiségben.

A termesztés másik legális formája, amely július 1-től lesz engedélyezett, a legfeljebb ötszáz fős úgynevezett kannabiszklubok azonban csupán a tagjaikat láthatják el termékükkel, havonta fejenként összesen 50 gramm mennyiségben.

A kormánykoalíció pártjaival szemben szögesen ellentétes álláspontot képviseltek az ellenzéki pártok, élükön a konzervatív CSU/CSU pártszövetséggel, valamint tekintélyes orvosi szervezetek, illetve egészségügyi szakértők. Fő érvük az volt, hogy az engedélyezésnek mindenekelőtt a fiatalok lesznek az áldozatai.

A konzervatív pártok a leghatározottabban elutasították a részleges legalizálást. Szerintük az új törvény valóban "történelmi napot" jelent, olyan napként azonban, amelyen a kormánykoalíció "példátlan gazdaságösztönző programot" indított a feketepiac további élénkítésére.

A pártszövetség szerint már következő hetekben a korábbi készletekből származó illegális kannabisz fogja elárasztani a piacot.

Bajország miniszterelnöke, Markus Söder végzetes hibáról beszélt, hangsúlyozva, hogy Bajorországban különösen szigorúan akadályozzák meg a "füvesek" dolgát.

Szakértők utaltak arra, hogy

az elmúlt években a kannabisz a tiltás ellenére nagyon elterjedt Németországban.

Ebből kiindulva elengedhetetlen több intézkedés újragondolása, az állandó ellenőrzés, valamint az ifjúságvédelem fokozása. A megnövekedett kockázatokkal kapcsolatban különösen fontos a felvilágosítás, különös tekintettel a fiatal felnőttekre és nem utolsósorban a szülőkre.

Tiltakoztak a rendőri szervezetek is, utalva arra, hogy a részleges legalizálás még inkább a feketepiac fellendüléséhez vezethet.

Az ARD közszolgálati televíziónak nyilatkozva Marco Bushmann igazságügyi miniszter ezzel szemben azt jövendölte, hogy a részleges legalizálás "középtávon" a jelenleginél kevesebb munkát ad majd mind az igazságszolgáltatás, mind a rendőrség számára.

Azt ugyanakkor a miniszter is elismerte, hogy a "korszakváltás" a közvetlen munkaterhek megnövekedését eredményezi, de hosszabb távom azonban mind az igazságszolgáltatás, mind a rendőrség tehermentesül.

A részleges legalizálás a jövőt illetően számos problémát vethet fel,

szól a további szakértői figyelmeztetés. Nem csupán a fogyasztás kapcsán nőhetnek az elsősorban a fiatalokat veszélyeztető egészségügyi kockázatok, de a kábítószer-kereskedelem miatt a szervezett bűnözés is erősödhet.

A törvény elfogadása után a szövetségi tartományok jogi hatóságainak feladatai is jelentősen megnövekednek. Az igazságügyi illetékeseknek ugyanis a törvény értelmében amnesztiát kell biztosítaniuk a korábbi "kannabiszbűncselekmények" legtöbb elkövetőjének.

Általános az a vélekedés, amely szerint a részleges legalizálás több területen további tisztázásra szorul, és számos új problémát vet fel.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hatalmas támogatást kap Ukrajna, fontos megállapodást kötöttek az oroszok Kínával - Háborús híreink vasárnap

Hatalmas támogatást kap Ukrajna, fontos megállapodást kötöttek az oroszok Kínával - Háborús híreink vasárnap

Szombat este az amerikai képviselőház széleskörű támogatással, a republikánus keményvonalasok ellenkezése ellenére elfogadott egy 95 milliárd dolláros törvénycsomagot, amely többek között Ukrajnának nyújt 60 milliárd dollár feletti támogatást, ma a támogatás felsőházi elfogadásának fontosságát hangsúlyozta az ukrán államfő. Eközben Oroszország újonnan kinevezett haditengerészeti főnöke, Alekszandr Mojszejev tengernagy részt vesz egy nagyszabású katonai konferencián a szövetséges Kínában, ahol egyetértési és együttműködési memorandumot írt alá a kínai haditengerészet parancsnokával. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb aktualitásaival.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 21. 19:58
×
×
×
×