Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
325.93
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Több csavar hiányzott a helyéről a Boeingen, amikor repülés közben kiszakadt az ajtaja

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság kivizsgálta az esetet, ezt állapították meg.

Még január elején kezdődött a Boeing vesszőfutása, mikor az Oregon állambeli Portlandből repült volna Ontarióba az Alaska Airlines egyik gépe, de röviddel az indulás után visszafordulni kényszerült, mivel a repülőgép törzsének egy része kiszakadt - erről korábban az Infostart is beszámolt.

Most közzétette az esettel kapcsolatos vizsgálati eredményeket az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatala (NTSB) - írja a BBC beszámolója alapján a HVG. Ebből kiderül, hogy

négy olyan csavar is hiányzott, amiknek az ajtót kellett volna a gép törzséhez rögzíteniük.

A jelentés szerint ezek miatt a hiányzó csavarok miatt mozdulhatott el az ajtópanel a helyéről, és emiatt szakadhatott ki a repülőből.

Arra is kitér a jelentés, hogy a felújítás során eltávolították az ajtódugót (amellyel a vészkijárat nyílását zárták le), majd ugyan visszahelyezték, ám az azt tartó "a négy csavarból legalább hármat nem helyeztek vissza a helyére".

A vizsgálatra reagálva közölte a Boeing, hogy új ellenőrzéseket fog bevezetni a gyártásban az ajtódugók összeszerelésénél, és innentől kezdve teljeskörűen dokumentálja, ha a dugót bármilyen okból eltávolítják - írja a lap.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×