Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
323.39
bux:
145215.89
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Michael H/Getty Images

Út közben kiszakadt repülőablak - megvan a vizsgálatok első eredménye

Az amerikai United légitársaságnál több hiányosságot, egyebek mellett kilazult rögzítéseket találtak az átnézett Boeing 737 Max 9-es gépeken - közölték hétfőn a vizsgálat első megállapításaként, amit azután rendeltek el, hogy az Alaska Airlines hasonló típusú gépéről a levegőben levált egy oldalpanel pénteken, nagyméretű nyílást hagyva a repülőn.

A United közlése szerint az érintett ajtópanelre vonatkozó vizsgálat során "üzembe helyezéssel kapcsolatos ügyeket" találtak, aminek nyomán megerősítettek egyes rögzítéseket.

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (Federal Aviation Administration) a pénteki eset után elrendelte az új fejlesztésű típus - amelyet az United, az Alaska Airlines és néhány külföldi légitársaság tart forgalomban - repülési tilalmát.

Az amerikai hatóságok hétfőn egy családi ház kertjében megtalálták a repülőgép vészkijárat-paneljét.

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség elnöke szombati sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "nagyon, nagyon szerencsések vagyunk, hogy (az eset) nem végződött valami sokkal tragikusabb módon". Jennifer Homendy megjegyezte, hogy a gép 26-os üléssorában, ahonnan az oldalpanel kiszakadt, senki nem ült. A közlekedésbiztonsági illetékes hangsúlyozta, hogy teljesen másként végződhetett volna az eset akkor is, ha már utazómagasságban, 9-10 ezer méteren történik, amikor az utasok egy része kikapcsolja a biztonsági övet.

Az Alaska Airlines Boeing 737 MAX 9-ese Portlandből indult kaliforniai úti cél felé pénteken este, amikor néhány perccel a felszállás után, csaknem 5 ezer méter magasságban a vészkijáratként szolgáló panel kiszakadt az üléssor mellett, jókora nyílást hagyva a jármű törzsén. Ezt követően hirtelen nyomáscsökkenés következett be, ami a beszámolók szerint több tárgyat kiszippantott, így mobiltelefont, és ruhákat.

A pilóták vészjelzést adtak le és utasítást adtak az oxigénmaszkok felvételére, majd visszafordultak Portland repülőterére, ahol a gép biztonságosan landolt. A balesetben senki nem sérült meg. Az esetben érintett gép szinte teljesen új volt, alig két hónapja állt forgalomba.

A Boeing, és a géptörzset építő Spirit AeroSystems részvényeinek árfolyama a New York-i értéktőzsdén az eset utáni első kereskedési napon, hétfőn 8, illetve 11,1 százalékot esett.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×