Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.22
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: Unsplash.com

Irántól elkobzott lőszert küld Ukrajnába az USA

Az 1,1 millió darab lőszert a jemeni partok közelében foglalta le az amerikai haditengerészet.

Irán eredetileg a jemeni huti lázadóknak szánta a küldeményt, de az amerikaiak közbeléptek. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ugyanis 2015-ben határozatot hozott, amelyben megtiltotta, hogy a jemeni polgárháború résztvevőinek bárki fegyvert szállítson – írja a BBC. A hutik 2014-ben lázadtak fel, elfoglalták az ország fővárosát Szanaát és elűzték a kormányt, amelyet viszont a világ legtöbb országa azóta is Jemen törvényes vezetőjének tekint.

Az Egyesült Államok haderejének központi parancsnoksága – amely a közel-keleti térségben irányítja az amerikai fegyveres erőket – még tavaly decemberben jelentette be, hogy az ENSZ határozatának megfelelően, elfogtak egy iráni teherszállító hajót, amely lőszert vitt a jemeni hutiknak. Az amerikai kormány bírósághoz fordult és beperelte az iráni Forradalmi Gárdát, amely a muníciót Jemenbe küldte. A bíróság úgy döntött, hogy a lefoglalt lőszert elkobozhatják, mert annak tulajdonosa bűncselekményt követett el.

Irán nemcsak a jemeni lázadóknak, hanem Oroszországnak is szállít fegyvert, főleg öngyilkos drónokat, sorozatvetőkhöz való rakétákat és tüzérségi lőszert. A BBC szerint a lefoglalt iráni lőszert azért adta Washington Kijevnek, mert már majdnem elfogyott az a pénz, amit Ukrajna támogatására elkülönítettek. Újabb forrásokhoz viszont egyelőre nem juthat a washingtoni kormányzat, mert a képviselőház keményvonalas republikánus tagjai ezt akadályozzák. Azzal pedig, hogy lemondatták az ugyancsak republikánus házelnököt, további késleltetik az ukrajnai segélykeret növelését.

Ugyanakkor a brit média cég idézi a NATO katonai bizottságának elnökét, aki a hét elején, a varsói Biztonsági Fórumon arra figyelmeztetett, hogy a szövetség lőszerkészletei kimerülőben vannak. Rob Bauer holland tengernagy szó szerint azt mondta: "Már kilátszik a hordó alja." Szerinte három évtizeden keresztül a nyugati katonai szövetség vezetői elhanyagolták a lőszergyártást, amelynek az lett az eredménye, hogy már az ukrajnai háború kitörése előtt is csak a szükséges mennyiség fele, vagy még annál is kevesebb állt rendelkezésre. Az admirális sürgette a tagországokat, hogy pörgessék fel a lőszergyártást.

Ehhez kapcsolódóan a brit védelmi miniszter azt szorgalmazta, hogy a NATO-országok mielőbb emeljék fel a katonai kiadásaik összegét a GDP-jük 2 százalékra. James Heappey sajnálattal jegyezte meg, hogy ezt eddig a 31 tagállamból csak 11 tette meg.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×