Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: Unsplash.com

Újraindult az atomvita Németországban, de a kancellár szerint ez már egy döglött ló

Az utolsó német atomerőműveket már április közepén leállították, de most a kormánypárti FDP újra elővette a témát, ráadásul az ellenzéket is maga mogött tudhatja.

Költséges és lassú a megújuló energiaforrásokra történő átállás Németországban. Olaf Scholz kancellár azonban a leghatározottabban ragaszkodik ehhez, és elutasítja az atomenergia újbóli hasznosítását. Ezt a hét végén is megerősítette annak nyomán, hogy a kisebbik koalíciós partner, a szabad demokrata FDP ismét előállt az atomerőművek "újraélesztésének" szükségességével. Ráadásul a liberálisok nincsenek egyedül, hasonló állásponton vannak az ellenzék vezető pártjai, a konzervatív CDU/CSU pártszövetség, valamint a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt. Sőt tekintélyes gazdasági szervezetek is.

Németországban a 2011-es fukusimai nukleáris katasztrófa után határozta el az akkori, Angela Merkel vezette kormány, hogy szakít a nukleáris energia használatával, és fokozatosan, 2022 végéig leállítja mind a 17 atomerőművet. Az Ukrajnában zajló háború nyomán kialakult orosz forrásfüggőség miatt Németországot különösen sújtó energiaválság azonban némileg felülírta ezt, az erőművek bezárását néhány hónappal későbbre halasztották.

A tiltakozások ellenére Olaf Scholz kancellár úgy döntött, hogy április 15-től nincs tovább. A Baden-Württenberg tartományi Neckarwestheim 2, a bajorországi Isar 2 és az Alsó-Szászországban működő Emsland erőművet véglegesen leállították. A kisebbik konzervatív párt, a CSU vezetője már másnap hangoztatta, hogy remélhetőleg nem ez lesz az utolsó szó. Markus Söder az erőművek leállítását nem csak hibának, de bűnnek minősítette, és meggyőződésének adott hangot, hogy már a télen minderről újabb vita kezdődik majd.

A bajor kormányfő szavai részben beigazolódtak, a vita ugyanakkor már most megkezdődött.

A koalíciós partner FDP ismét felvetette, hogy a magas energiaárak miatt szükség van az atomenergiára, illetve az atomerőművekre.

Ugyancsak a hét végén az FDP-nél is keményebben követelte ezt az AfD, amely a legutóbbi felmérések adatai szerint ma már a CDU/CSU után a legnagyobb támogatottsággal rendelkező németországi párt. A CDU vezetője, Friedrich Merz pedig szinte minden nyilatkozatában követeli az atomerőművek újbóli üzembe helyezését.

A szociáldemokrata kancellár – aki ebben a vonatkozásban maga mögött tudhatja a koalíciós partner Zöldek Pártjának teljes támogatását is – azonban ismét elvetette ezt. Olaf Scholz az atomerőműveket sajátos hasonlattal élve nem is döglött oroszlánhoz, hanem döglött lóhoz hasonlította, jelezve, hogy számára lezárt ügyről van szó. A kancellár szerint olyannyira, hogy ezúttal – nem úgy, mint április közepén – hatalmi szóra sincs szükség.

Elemzők szerint a "koalíciós béke" érdekében még azt is hangoztatta, hogy a partner FDP felvetését nem tekinti személyes sértésnek.

"Az atomerőművek korszaka véget ért. Az atomenergiát Németország nem alkalmazza többé" – hangsúlyozta Deutschlanfunk rádiónak nyilatkozva a kancellár.

Az atomerőművel bezárását már korábban ellenezte több tekintélyes gazdasági szervezet. A Német Kereskedelmi és Iparkamara (DIHK) elnöke úgy ítélte meg, hogy Németországnak szüksége van minden rendelkezésre álló energiahordozóra, ezért a kínálatot inkább bővíteni kell, és nem korlátozni.

A legutóbbi követelések nyomán ugyanezt az álláspontot fogalmazta meg a müncheni székhelyű Gazdaságkutató Intézet (Ifo). Az intézet elnöke az ARD közszolgálati televízió által ismertetett nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a magas energiaárak tartós csökkentésére van szükség.

Clemens Fuest szerint Németország nem mondhat le az atomenergiáról sem.

"A megújuló energiaforrások kiépítése helyes, de nem elegendő" – hangoztatta az elnök, aki szerint az energiaforrások szélesebb körére van szükség. Ezek között említette az atomenergia újbóli hasznosítását is.

Nem sokkal korábban hasonlóan foglalt állást a mindenkori német kormány mellett működő "gazdasági bölcsek" tanácsának egyik legtekintélyesebb tagja, Veronika Grimm is.

Címlapról ajánljuk
Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Újabb döntő szakaszába lépett a mohi atomerőmű 4-es blokkjának üzembe helyezése. A szakemberek sikeresen befejezték a reaktor szerelését és hermetikus lezárását, így az új atomenergetikai létesítmény hamarosan a fizikai indítás következő szakaszába léphet. A tervek szerint az új egység már 2026 nyarának végén megkezdheti az első villamosenergia-termelést.

Lando Norris indul az élről a Magyar Nagydíjon – Hamilton és Antonelli is büntetést kapott

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnap 15 órakor rajtoló futamon ő indul az élről.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választanak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaznak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×