Infostart.hu
eur:
357.32
usd:
313.57
bux:
142467.45
2026. július 13. hétfő Jenő
Nyitókép: Pixabay

Váratlanul elhunyt Magyarország első pozsonyi nagykövete

A diplomata idén töltötte volna be 73. életévét.

Május 3-án váratlanul elhunyt Boros Jenő, az első pozsonyi magyar nagykövet - írta a parameter.sk. Halálának okát nem közölték.

Boros már nagykövetté való kinevezése előtt is évekig szolgált Csehszlovákiában: első megbízatását még 1976-ban kapta, amikor a prágai magyar nagykövetség sajtóattaséja lett.

1984-ben került a pozsonyi magyar konzulátusra első beosztottként, 1990-93 között pedig főkonzul volt ugyanott. Szlovákia 1993-as függetlenné válása után lett az első magyar nagykövet Pozsonyban. Ezt a hivatalt egészen 1998-ig betöltötte. Utána visszatért a magyar Külügyminisztériumba, majd 2005-től Svájcban képviselte a Magyar Köztársaságot. 2008-ban Azerbajdzsánba helyezték, ahonnan 2010-ben hívták vissza.

Pozsonyi tartózkodása alatt megélte előbb a bársonyos forradalmat, az első szabad választást, majd Szlovákia függetlenné válását és végül a Mečiar-korszakot is. Jó kapcsolatot épített ki a szlovákiai magyar pártokkal, valamint civil-, és kulturális szervezetekkel egyaránt. A magyarországi kapcsolat a Mečiar-korszakban elsősorban ez utóbbi szervezeteknek volt nagyon fontos a túlélésük szempontjából.

Címlapról ajánljuk

A magyar növekedés új képlete – mi határozza meg Magyarország növekedési pályáját a következő években?

Egy magyar vállalat ma gyakran nem azért nem tud szintet lépni, mert nincs megrendelése, hanem mert nincs elég jól képzett szakembere, drága az energia, és a legértékesebb tapasztalt dolgozói túl korán esnek ki a munkából. Közben a német autóipar, a nearshoring és a Balkán felértékelődése új lehetőségeket nyit. Magyarország növekedési pályája a következő évtizedben attól függ, hogyan tud maj élni ezekkel.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×