Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Litvánia teljes hosszában bekamerázná a Fehéroroszországgal közös határát

40 millió eurós beruházás, de így is olcsóbb, mint a kerítés.

Litvánia kamerákat tervez felszerelni a Fehéroroszországgal közös határának teljes szakaszára - jelentette be Ingrida Simonyte kormányfő egy határátkelőnél tett látogatásán.

A BNS balti hírügynökségnek pénteken elmondta: a határszakasz bekamerázása nagyjából 40 millió euróba (14 milliárd forint) kerül majd. A miniszterelnök megjegyezte: az Európai Unióval folytatott egyeztetéseken az derült ki, hogy

a kamerák felszerelése jóval olcsóbb, mint a kerítés megépítése.

A litván-fehérorosz határszakasz 680 kilométer hosszú. Jelenleg nagyjából a fele már be van kamerázva.

A döntésről a kormányfő néhány héttel azt követően beszélt, hogy Fehéroroszország lehetővé tette külföldi illegális bevándorlóknak - akiket nem egy esetben maga szállított Minszkbe, majd a határtérségbe -, hogy meginduljanak lengyel és litván területek felé. A nyugat-európai országok azzal vádolják Fehéroroszországot, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök így akarná megbüntetni a Nyugatot a rendszere ellen hozott szankciókért. Lukasenka mindig tagadta ezt a vádat.

Mindez ahhoz vezetett, hogy nemcsak a lengyel, hanem a litván határon is illegális migránsok tömegei vesztegeltek. A helyzet majdnem humanitárius katasztrófába torkollott, miután a hideg téli időben a senkiföldjén rekedt emberek nem utazhattak tovább Nyugat felé, viszont a fehérorosz hatóságok sem engedték vissza őket.

Címlapról ajánljuk
Szakíró Max Verstappen új csapattársáról: ha nem alkalmazkodik jól, az elődei sorsára jut

Szakíró Max Verstappen új csapattársáról: ha nem alkalmazkodik jól, az elődei sorsára jut

A motorsportol.hu főszerkesztője szerint a Red Bull teljesen logikus döntést hozott azzal, hogy jövőre már nem számít pilótaként a gyengén teljesítő Cunoda Jukira. Ugyanakkor Vámosi Péter arról is beszélt az InfoRádióban, hogy a helyére érkező Isack Hadjarnak sem lesz könnyű dolga, hiszen az osztrák csapatnál Max Verstappen kívánságainak megfelelően végzik a fejlesztéseket, és ha az éppen aktuális csapattárs ehhez nem tud alkalmazkodni, keserű sors vár rá.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×