Infostart.hu
eur:
362.68
usd:
322.39
bux:
145461.64
2026. október 16. péntek Gál
Orbán Viktor magyar (b) és Igor Matovic szlovák miniszterelnök (j) könyökérintéssel köszöntik egymást az új komáromi Duna-híd (Monostori híd) avatásán 2020. szeptember 17-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Szlovák kormányfő: köszönjük, Magyarország!

Igor Matovic hálás a szlovákiai országos tesztelésben segítő csaknem kétszáz magyar és ötven osztrák önkéntesnek. Linát és Évát név szerint kiemelte.

A szlovák miniszterelnök Észak-Komáromban személyesen köszönte meg a magyar önkéntesek segítségét. Mint mondta: „Bajban ismertük meg, hogy ki is a valódi barátunk, és ezért nagy köszönet jár” – írja a Körkép.sk által készítette tudosításábanaz Index.

Igor Matovič szlovák kormányfő és Roman Mikulec belügyminiszter Észak-Komáromban, a Komáromi Kajak-Kenu Klubban kialakított mintavételi pont előtt köszönte meg vasárnap a magyarországi egészségügyisek munkáját és Magyarország segítségét.

„A mondás szerint bajban ismerszik meg a jó barát. Pénteken még szükséghelyzetben voltunk és Szlovákia-szerte a médiában arról cikkezett, hogy a Közös Felelősség hadművelet és az országos tesztelés megvalósíthatatlan.

Kapcsolatba léptem Orbán Viktorral, aki azt mondta: segítünk nektek.

Bajban ismertük meg, hogy ki is a valódi barátunk, és ezért nagy köszönet jár”

– mondta Matovič. A szlovák kormányfő a Facebookon is köszönetet mondott Linának és Évának, a két magyar orvostanhallgatónak és a többi 195 magyar önkéntesnek:

V Komárne v odberovom tíme pomáhajú Lina a Eva, dve študentky medicíny z Maďarska?? (stoja v strede) ... a takýchto...

Közzétette: Igor Matovic – 2020. november 1., vasárnap

A kormányfő inkább nem kívánta kommentálni Ľuboš Blaha kijelentését, miszerint a magyarul és németül beszélő medikusok idegen katonák, akikre rendőröket kell hívni.

Roman Mikulec belügyminiszter a következőket tette hozzá:

„Nagyon jó látni ezt a mintavételi helyet, hiszen nemcsak a helyi emberek improvizációját tükrözi vissza, de ez az egyik hely, ahol a magyarországi egészségügyisek is segítenek nekünk. Magyarország 197 egészségügyi dolgozót küldött Szlovákiába, ebből a Komáromi Kajak-Kenu Klubban kialakított mintavételi ponton ketten teljesítettek szolgálatot tegnap és a mai nap folyamán is. Nagyon ügyesek, a segítségüket pedig rendkívül nagyra értékeljük, hiszen szombaton több mint 600 személyt teszteltek le.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Magyarországnak azért, hogy ilyen gyorsan reagáltak a kérésünkre”

Szlovákia a teljes népesség koronavírus-fertőzöttségének tesztelését célzó országos akciót indított a hétvégén. Mivel nem találtak elég egészségügyi személyzetet Szlovákiában, ezért Ausztriához és Magyarországhoz fordultak, ahonnan 50, illetve 200 önkéntes érkezett, hogy segítsen.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiadták a hétvégi időjárás-előrejelzést: fagyos hajnalok jönnek

Kiadták a hétvégi időjárás-előrejelzést: fagyos hajnalok jönnek

A hétvégén is marad a nyugodt, kellemes őszi idő, csapadék csak kevés helyen, főként az ország keleti részén fordulhat elő. Szombatra virradó éjszaka a derült tájakon ködfoltok képződhetnek, a fagyzugokban pedig fagypont alá is süllyedhet a hőmérséklet. Szombaton nyugaton és az ország nagy részén napos idő várható, keleten viszont felhős lesz az ég, és kisebb eső is eshet, a hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Vasárnap már 19 fokig melegedhet a levegő, hétfőn pedig csapadék nélküli, napos idő ígérkezik, miközben megélénkül az északias szél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×