eur:
394.02
usd:
364.82
bux:
65490.22
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Védőruházatot viselő munkások ellenőrzik utasok iratait a kijevi vasútállomáson 2020. március 27-én. Az ukrán kormány bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt Ukrajna teljesen leállítja a nemzetközi utasszállítást, azaz lezárja határait saját állampolgárai előtt is. Az orosz állami vasúti társaság különvonatot indít az orosz állampolgárok Ukrajnából és az ukránok Oroszországból történő hazaszállítására. A mintegy 800 férőhelyes szerelvény a tervek szerint 27-én indul Kijevből és másnap érkezik meg Moszkvába.
Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ukrajna a karantén enyhítését mérlegeli

Hogy beindítsa a gazdaságot. Oroszországban hét évet kaphat, aki megszegi a karantén-intézkedéseket.

Ukrajnában kedden közölték, hogy egy nap alatt kettővel, 13-ra emelkedett az új koronavírus eddigi halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 69 esettel 549-re. A betegségből eddig 8-an gyógyultak fel.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfőn az ICTV televízió műsorában ígéretet tett arra, hogy kormánya megvizsgálja a karantén esetleges enyhítésének lehetőségét a gazdaság élet újraindítása érdekében, de ezt függővé tette a járványhelyzet alakulásától.

"Ukrajna nem olyan gazdag ország, amely megengedheti magának, hogy hat hónapig ne dolgozzon, és a tévét nézze a kanapéról" - fogalmazott.

Egy minap közzétett felmérés szerint

az ukránok 57 százalékának bevétel nélkül egy hónap után elfogy a pénzügyi tartaléka.

További önkéntes izolációs döntések Oroszországban

A 85 oroszországi régióból keddre már kéttucatnyi jelentette be, hogy a Moszkvához hasonlóan "önizolációra", otthoni karanténban maradásra utasította lakosságát. Ukrajnában ugyanakkor a karantén enyhítésén gondolkodnak a gazdaság újraindítása érdekében.

A régiók által követett orosz főváros lakosai számára hétfőtől határozatlan időre kötelező házi karantént rendeltek el. Az emberek csak sürgős orvosi probléma miatt, közvetlen életveszély vagy egészségük fenyegetettsége esetén, a munkahelyükre való elkerülhetetlen utazás, a legközelebbi üzletben való bevásárlás, legfeljebb száz méterre háziállat-sétáltatás, illetve a háztartási hulladék eltávolítása céljából hagyhatják el otthonaikat. Az orosz főváros és környéke lakóit arra kötelezték, hogy nyilvános helyeken legalább másfél méteres távolságot tartsanak egymástól.

Oroszországban keddre félezer fővel, 2337-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. A halottak száma 17, a gyógyultaké 121.

A parlament keddi döntése nyomán hét évig terjedő szabadságvesztéssel és kétmillió rubeles (több mint 8 millió forintos) bírsággal büntethetők az orosz parlament alsóháza által kedden megszavazott törvénytervezet értelmében azok, akik a járványügyi karantén megsértésével gondatlanságból több ember halálát okozzák.

Egy ember halálának okozása vagy fertőzésveszély szándékos okozása esetén a kiszabható szabadságvesztés öt évig terjedhet. Ha a karantén megsértése gondatlanságból tömeges megbetegedést okoz, a felelőst egymillió rubeles bírsággal, vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel, vagy bizonyos beosztásoktól és munkavégzéstől való háromévi eltiltással sújtható.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×