Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
London, 2013. január 19.A járattörlések következtében a British Airways légitársaságnak a londoni Heathrow repülőtéren veszteglő repülőgépei 2013. január 19-én. A havazás és az erős fagy miatt a tervezett 1300 járatból háromszázat törölni kellett, több ezren töltötték a repülőtéren az éjszakát. (MTI/EPA/Andy Rain)
Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Kongatják a vészharangot a repülőterek

Heteken belül leállhatnak a brit repülőterek az új koronavírus okozta járvány terjedését kísérő forgalomcsökkenés miatt, ha a kormány nem nyújt áthidaló pénzügyi segítséget - áll a brit repülőtér-üzemeltetők szövetségének (Airport Operators Association, AOA) kedden közzétett felhívásában.

Karen Dee, a szervezet vezérigazgatója a brit kormányhoz intézett nyílt levélben kifejti, hogy mind szélesebb körben érvényesülnek utazási tilalmak, emellett az utasok sem hajlandók repülőgépre ülni, és ebben a környezetben

a brit repülőterek forgalma zuhanásszerűen visszaesett.

A repülőterek azonnali és drasztikus költségcsökkentő intézkedéseket hoznak és visszafogják beruházási tevékenységüket is. Vannak azonban a repülőterek üzemeltetésének rögzített költségei, és a brit kormánynak ezen a területen kell segítséget nyújtania - áll a felhívásban.

Az AOA vezetője több pontból álló sürgősségi pénzügyi segélyprogramot kért. A javaslatok között szerepel a repülőterekre kirótt ingatlanadók, valamint az egyéb központi és önkormányzati adó- és illetékterhek felfüggesztése, az áfa és a társasági adó befizetési határidejének elhalasztása a globális repülési korlátozások időtartamának végéig, és annak elrendelése, hogy a hitelező kereskedelmi bankok átmenetileg ne kössék a hitelellátást a repülőtér-üzemeltető cégek pénzügyi teljesítményéhez.

Az üzemeltetői szövetség szerint mindemellett a repülőtéri illetéket is fel kell függeszteni hat hónapra, annak érdekében, hogy a járvány enyhülése után gyorsan újjá lehessen éleszteni a légiforgalmat.

Dominc Raab brit külügyminiszter éppen kedden jelentette be a londoni alsóházban, hogy a tárca módosított utazási útmutatója a következő harminc napra eltanácsolja a briteket a nem feltétlenül szükséges külföldi utazásoktól.

Raab szerint ezt mindenekelőtt az indokolja, hogy sok külföldi ország példátlan gyorsasággal, gyakran előzetes értesítés nélkül léptet érvénybe utazási korlátozásokat, és emiatt fennáll annak a kockázata, hogy a külföldre utazó britek esetleg nem tudnak hazatérni.

Londoni pénzügyi elemzők szerint az új típusú koronavírus okozta járvány terjedése csaknem négyszer akkora forgalomkiesést okozhat a globális turizmusnak, mint a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások, és ez több ezer milliárd dolláros veszteséggel járhat.

Az egyik vezető londoni makrogazdasági elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) új tanulmányában felidézte, hogy az idegenforgalom globális szinten 7,4 százalékkal esett vissza a 2001-es merényletek utáni két évben.

A ház közölte: modellszámításai azt mutatják, hogy a járvány miatt az idei második negyedévben a globális turistaforgalom valószínűleg 50 százalékkal, a turisztikai főszezon szempontjából kritikus harmadik negyedévben már kisebb mértékben, 30 százalékkal, a negyedik negyedévben 10 százalékkal csökken éves összevetésben.

A CEBR 2021 első negyedére jósolja a helyzet normalizálódását az idegenforgalomban.

A cég számításai szerint mindez azt jelenti, hogy 2020 egészében 28 százalékkal eshet vissza a globális turizmus, és az ebből eredő világgazdasági veszteség megközelítheti a 2500 milliárd dollárt; ez a globális hazai össztermék (GDP) 2,8 százaléka lenne.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×