Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.81
bux:
144968.04
2026. november 2. hétfő Achilles
Zárva tartó étterem Nápolyban 2020. március 10-én. A tüdőgyulladást okozó koronavírus terjedésének megfékezésére az olasz kormány az ország egész területére kiterjesztette a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket. A járvány következtében eddig 631 ember halt meg Olaszországban.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco

Magyar diáklány: ijesztő feladatnak tűnik hazajutni Olaszországból

Rengeteg külföldi próbál hazajutni a lezárt Olaszországból – mondta az InfoRádiónak Lágler Júlia, a Műszaki Egyetem hallgatója, aki Erasmus-programban tanult a salernói egyetemen. A fiatal lány Rómában próbált feljutni egy Budapestre induló repülőgépre. Az országból egyébként szinte lehetetlenség kijutni, a repülő, busz és vonatközlekedést is leállították – tette hozzá.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Mint ismert, az olasz kormány március 9-én rendelte el az ország teljes lezárását, ezt követően jelezte e-mailben a salernói egyetem is a hallgatóinak, hogy április 3-ig szünetel az oktatás, ezen felül azonban semmiféle tájékoztatást nem adtak a diákoknak – mondta Lágler Júlia az InfoRádiónak, megjegyezve, hogy szerencsére a kint tanuló többi magyar diáktársával meg tudják osztani a tapasztalataikat. A magyar lány ezt követően döntött úgy egy szaktársával közösen, hogy minimum az említett egy hónapra hazatérnek Magyarországra.

A diáklány elmondása szerint nemcsak a légitársaságok járatai nem közlekednek, hanem a vonatokat és a buszokat is leállították. Bár a hírek arról szóltak, hogy a Ryanair és a Wizzair kivonul Olaszországból, amit a szerda délelőtt a római konzul is megerősített, a lányok egy 17 óra 50 perckor induló Ryanair-géppel próbáltak hazajutni, amely a tervek szerint Budapesten landolna.

Lágler Júliát egyébként Nápolyban érte a hír a zárlatról, este pedig már kihalt utcákkal és üres éttermekkel találták magukat szembe Dél-Olaszország legnagyobb városában. Az egyik kávézóban szét is ültették a társaságukat, hogy ne legyenek egymáshoz egy méternél közelebb. A boltok viszont nincsenek kifosztva, de miután az egyméteres követési távolság szabályát nagyon komolyan veszik már a helyiek, így egy-egy üzletnél kígyózó sorok láthatók.

A repülőtér bejáratánál mindenki beszállókártyáját ellenőrzik, azonban szemlátomást minden logika nélkül engedik be az embereket, vagy küldik el, tette hozzá a diáklány, aki szerint

a legijesztőbb, hogy azt mondják az embernek, hogy utazzon haza, közben pedig nem indul semmilyen járat, így nincs rá lehetőség.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
Kötvénypiaci pánik söpört végig a világon – Így állták a sarat a magyar befektetési alapok

Kötvénypiaci pánik söpört végig a világon – Így állták a sarat a magyar befektetési alapok

A fejlett országok magas államadóssága és a tartós inflációs kockázatok 2026-ban komoly megrázkódtatást okoztak a globális kötvénypiacokon: a tízéves amerikai államkötvény hozama szeptember végére 5,29 százalékra ugrott, míg a francia tízéves hozam október végén járta meg az 5 százalék feletti tartományt. Habár a magyar kezelésű kötvényalapok elsősorban nem globális kitettséggel rendelkeznek, mégis találtunk számos, a nemzetközi kötvénypiacokhoz kapcsolódó magyar befektetési alapot, amelyek teljesítményét érdemben befolyásolta az idei piaci turbulencia. Az alapok eredményeiben ugyanakkor jelentős különbségeket látni – ezek értékelésekor a mögöttes befektetések viselkedésén túl a devizakockázat kezelését is figyelembe kell venni. Mutatjuk, milyen évük volt az érintett magyar befektetőknek, és "kettőt hátrébb lépve" hogyan változik a teljes kép.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×