Infostart.hu
eur:
382
usd:
328
bux:
108931.64
2025. december 5. péntek Vilma

Tízezer moszuli gyerek szorul sürgős segítségre

Eddig mintegy 22 ezer ember menekült el a moszuli harcok elől - közölte Stephane Dujarric, az ENSZ főtitkárának szóvivője.

Az iraki kormányerők és a helyi fellegvárát védő Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosainak összecsapásai elől menekülő emberek nagyjából felét menekülttáborokban helyezték el, míg a többieket a környező településeken fogadták be - tájékoztatott a szóvivő.

Dujarric szerint az ENSZ és humanitárius partnerei több mint 25 ezer menekültnek és rászoruló lakosnak osztottak élelmet, ivóvizet és gyógyszereket a nemrég visszafoglalt településeken.

Az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF szerint mintegy 9700 gyermek szorul sürgős segítségre a menekültek közt.

Talib Sagáti altábornagy, a közös katonai műveleti parancsnokság vezetője újságíróknak elmondta, hogy több mint 5000 civilt evakuáltak menekülttáborokba Moszul nemrég elfoglalt keleti negyedeiből. Az altábornagy szerint Gogdzsali, asz-Szamah és al-Karama negyedekből szerda óta jönnek az emberek.

Sagáti rámutatott, hogy az iraki erők legfőbb kihívásai közé tartozik a civil lakosság véráldozatának megakadályozása és az infrastruktúra megőrzése.

A Gogdzsali negyedben a biztonsági erők lövéseket adtak le a levegőbe, hogy feloszlassanak egy civilekből álló tömeget. Az emberek az iraki migrációs és menekültügyi minisztérium által osztott segélyekért álltak sorba.

Iraki csapatok kedden hatoltak be Moszul Gogdzsali és Karama nevű lakónegyedeibe, miután az ország fegyveres erői október 17-én indították meg a hadműveletet az ország második legnagyobb városának a visszavételéért az Iszlám Államtól.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×