Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Tűzoltók haltak meg egy raktártűz oltásánál Moszkvában

Tűzoltók haltak meg egy raktártűz oltásánál Moszkva keleti részén csütörtök este - jelentették orosz hírügynökségek.

A lángokkal küzdő egyik mentőalakulat alatt beszakadt a tető. A jelentések szerint nyolc tűzoltóval megszakadt a kapcsolat, és közülük kettőt holtan találtak meg.

A tűz egy négyezer négyzetméteres raktárban ütött ki, amelyben műanyag termékeket, egyebek között művirágokat és edényeket tárolnak. Az oltásban 250 tűzoltó és 50 gépjármű vesz részt. A műveletet Oleg Bazsenov, a rendkívüli helyzetek minisztériumának helyettes vezetője irányítja.

A TASZSZ hírügynökség egyik helyszíni beszámolójában szemtanúkra hivatkozva arról írt, hogy a raktár területén vendégmunkások, feltehetően illegális bevándorlók tartózkodtak, akik az egyik melléképületben laktak. Munkások elmondása szerint a lakóhelyiségekben állandóan bekapcsolva tartották az elektromos fűtőberendezéseket, ami túlterhelhette a hálózatot, és rövidzárlathoz vezethetett.

Később hivatalos forrásból azt a tájékoztatást adták, hogy a tűz kitörésekor senki sem tartózkodott a raktár területén.

Moszkvában az elmúlt hetekben az évszakhoz képest szokatlanul hideg volt, a hőmérséklet ritkán emelkedett 9-10 fok fölé.

Az orosz fővárosban augusztus végén egy nyomda raktárában keletkezett tűz, amelynek következtében tizenheten életüket vesztették. Az áldozatok többsége kirgiz állampolgár volt.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×