eur:
389.35
usd:
361.72
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Megvan a Brexit-főtárgyaló

Michel Barnier volt francia külügyminisztert, korábbi uniós biztost nevezte ki az Európai Bizottság arra, hogy előkészítse, illetve vezesse a tárgyalásokat az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból történő kiválására, amelyről a szigetország népszavazáson döntött.

A francia exminiszter október 1-jétől fogja betölteni a tisztséget, és közvetlenül a bizottság elnökének, az őt kinevező Jean-Claude Junckernek fog jelenteni.

A legjobb bizottsági szakértők fognak a rendelkezésére állni Barniernek, aki korábban a külügyi és a mezőgazdasági tárcát is vezette Franciaországban, 1999 és 2004, majd 2010 és 2014 között pedig az Európai Bizottság tagja volt.

"Nagyon örülök, hogy Michel Barnier barátom elfogadta ezt a fontos és kihívásokkal teli feladatot" - közölte Juncker. Mint írta, Barnier tapasztalt tárgyaló, aki kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik a tagállami fővárosokban és az Európai Parlamentben egyaránt, ez pedig nagy előnyt jelent majd a kiválási folyamat során.

Az egykori kétszeres uniós biztos pedig azt írta a Twitteren, hogy "megtisztelő" számára a kinevezés.

Az Egyesült Királyságban június 23-án tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A végeredmény szerint a szavazáson részt vett brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.

Az EU csúcsvezetői többször is amellett foglaltak állást, hogy minél előbb meg kell kezdeni az Egyesült Királyság kiválásáról szóló tárgyalásokat, a brit kormány azonban a jelek szerint időt szeretne nyerni. A tárgyalások megkezdése előtt Londonnak hivatalosan is jeleznie kell kilépési szándékát az Európai Uniónak.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×