Infostart.hu
eur:
385.95
usd:
331.74
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

ENSZ: Görögországnak több segítség kell

A világ országainak több segítséget kell nyújtaniuk Görögországnak a migrációs válság kezeléséhez - jelentette ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szombaton Athénban, mielőtt útnak indult Leszbosz szigetére a görög fővárosból, ahol Alekszisz Ciprasz miniszterelnökkel találkozott.

Görögország, gazdasági nehézségei ellenére, "figyelemreméltó szolidaritást és együttérzést tanúsított" a háború elől menekülő százezrek iránt - mondta Ban Ki Mun. Hozzátette, hogy Görögországot nem szabad magára hagyni a feladattal, amellyel egyedül nem képes megbirkózni. Az ENSZ-főtitkár szerint egész Európának, sőt az egész világnak nagyobb felelősséget kellene vállalnia a migrációs válságban.

Ciprasz szerint országa nagy terhet vett a nyakába. A görög kormányfő jelképesen egy mentőmellényt adott át Ban Ki Munnak.

A görög szigetekre tavaly csaknem egymillióan érkeztek Törökországból, hogy az Európai Unióban keressenek menedéket. A menekültáradatnak az vetett véget, hogy a balkáni útvonal országai egymás után zárták le határukat az érkezők előtt, majd az Európai Unió megállapodott Törökországgal a helyzet kezeléséről és a jogosulatlan vagy elutasított menedékkérők visszaküldéséről. A görög szigeteken jelenleg mintegy 8400, a szárazföldön további 48 ezer migráns van. Többségük jelezte, hogy menedéket kér Görögországban, ami viszont megbénította a görög menekültügyi rendszert. Leszboszon, ahova Ban Ki Mun ellátogat, jelenleg mintegy 3400 menedékkérő vesztegel.

Címlapról ajánljuk
A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×