Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Székely szabadság napja - Rendbontás nélkül ért véget a marosvásárhelyi tüntetés

A Székelyföldnek autonómiát követelő jelszavakat skandálva Marosvásárhely főterére vonult a Székely szabadság napját ünneplő, a bukaresti közigazgatási átszervezési tervek ellen tiltakozó tömeg csütörtök este, ahol a rendezvény petíciójának átadása után a résztvevők rendbontás nélkül elhagyták a teret.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt tapasztalta, hogy a tüntetők az "Autonómiát!", "Székelyföld", "Itthon vagyunk!" jelszavakat kiabálva, de békésen, ünnepi hangulatban tették meg a Székely vértanúk emlékművétől a főtérig vezető két kilométeres utat. Bár korábban - a demonstrációt megelőző jogvitára hivatkozva - Maros megye prefektusa azt hangoztatta, hogy "nem tekinti engedélyezettnek" a felvonulást, a karhatalom nem próbálta a járdára szorítani a tüntetőket, mint két évvel ezelőtt, amikor ebből dulakodás alakult ki, hanem félpályás forgalomkorlátozással biztosította szabad mozgásukat.

A főtéren a megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és az SZNT több képviselője átadta a korábban közfelkiáltással elfogadott petíciót a kormány megyei megbízottjának, majd erről hangosbemondón is beszámoltak a megmozdulás résztvevőinek.

A tüntetők mintegy félóra múlva kisebb csoportokban elhagyták Marosvásárhely főterét.

Ciprian Caluser, a rendezvényt nagy erőkkel biztosító csendőrség mobil egységének szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés és a résztvevők elvonulása rendbontás nélkül történt. Megerősítette azt a más településekről buszokkal érkezett demonstrálóktól származó értesülést, miszerint a hosszabb, vastagabb zászlórudakat már a megemlékezés előtt elkobozták a résztvevőktől, mint mondta, "elővigyázatosságból".

Arról, hogy a városközpontba vonulás és a megyeháza előtti tüntetés során történt-e bármilyen incidens, a csendőrség a következő napokban közleményt tesz közzé - mondta a szóvivő.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×