Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Rendkívüli állapotot hirdettek Oklahomában

Rendkívüli állapotot hirdettek a nagy viharok és áradások miatt az amerikai Oklahoma szövetségi államban. Mary Fallin kormányzó az állam valamennyi, hetvenhét megyéjére kihirdette a rendkívüli állapotot. A kormányzói hivatal közleményben jelentette be, hogy helyi idő szerint vasárnap délután óta mintegy százezer lakásban nincs áram, az ónos eső és a fagy miatt ugyanis leszakadtak a vezetékek.

Hasonló ítéletidő tombol Kansasban és Texasban is. Texas északi vidékein szintén áradnak a folyók, az AP hírügynökség jelentése szerint árvíz-riadót rendeltek el. Viharok dúlnak más közép-nyugati államokban is, például Nebraskában, Iowában, Dél-Dakotában.

Az ítéletidő a Hálaadás Napján kezdődött, azon a nagy amerikai ünnepen, amikor mintegy negyvenhét millió amerikai kelt útra, hogy rokonaival, barátaival együtt ünnepeljen.

A hét végén egyébként Észak-Texasban nyolc ember vesztette életét az áradásokban, Kansasban pedig a csúszós-jeges utakon hatan szenvedtek halálos balesetet.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×