Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Második napja csökken a migránsok száma Horvátországban

Második napja közel kétezerre csökkent a migránsok száma Horvátországban, a korábbi napi 6-7 ezer fő helyett - írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön.

A migránsválság kezdete óta először történt meg, hogy 12 óra alatt egyetlen illegális bevándorló sem lépte át a szerb-horvát határt. Ez kedd éjféltől szerda 13 óráig tartott, amikor az első vonattal 1011, 22 órától pedig újabb 797 migráns érkezett Szerbiából a bródi tranzitközpontba.

A Közel-Keletről útnak induló bevándorlókat még az éjszaka folyamán továbbszállították Szlovéniába, ezért csütörtökön reggel mindössze 5 migráns tartózkodott a befogadóállomáson.

A lap szerint a migránsok száma a Görögországban uralkodó rossz időjárási viszonyok miatt csökkent, amely megbénította a hajóforgalmat, és a bevándorlók így nem tudtak eljutni Macedóniáig.

Jelena Bikic horvát rendőrségi szóvivő nem kívánt találgatásokba bocsátkozni. Újságíróknak Bródban úgy nyilatkozott: nem tudja, hogy ideiglenes vagy tartós csökkenésről van-e szó.

A szóvivő elmondta: csütörtökön is mindössze 1808 illegális bevándorló lépte át a szerb-horvát határt, majd hozzátette, hogy szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta Horvátországban csaknem 445 ezer migránst vettek nyilvántartásba. Bikic azt mondta, hogy pénteken is mintegy 2000 migránst várnak.

A horvát kormány csütörtökön a költségvetés általános tartalékából újabb 3 millió kunát (csaknem 128 millió forintot) különített el a migránsválság kezelésre.

Szintén csütörtökön Zágráb egy harmadik tiltakozó jegyzéket is küldött Szlovéniának, mert álláspontja szerint a szlovén fél által a szlovén-horvát határszakaszon épített kerítés a horvát oldalra is átnyúlik.

Szlovéniában - a legfrissebb ljubljanai adatok szerint - október közepe óta 267 675 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba. Szerdán 2070, csütörtök 18 óráig 798 újabb migráns lépte át a horvát-szlovén határt. Ausztriába október 20. óta 258 286 közel-keleti menekült érkezett.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×