Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hatalmas klóngyárat épít Kína

A világ legnagyobb, haszon- és háziállatok ipari klónozására szolgáló gyárát építik Kínában.

A 200 millió jüanba (9,1 milliárd forintba) kerülő létesítményben klónlaboratórium és génbank is lesz - közölte a Hszinhua kínai hírügynökség a Boyalife kínai cég internetes oldalán kedden megjelent közleményre hivatkozva.

Az észak-kínai kikötővárosban, Tiencsinben épülő gyár jövőre kutyákat, versenylovakat és szarvasmarhákat klónoz. A cél, hogy százezer klónmarhát "állítsanak elő". Hszü Hsziao-csun, a Boyalife vezetője szerint a termelést egymillióra kell majd növelni, a kínai tenyésztők ugyanis jelenleg nehezen szolgálják ki a piaci igényeket.

A klóngyár építésében a Boyalife mellett a Sooam Biotech dél-koreai vállalkozás is érdekelt. Alapítóját, Hvang Vu Szukot tíz éve emberi embriók klónozásával vádolták, ráadásul kiderült, hogy kutatásai során csalt és etikailag megkérdőjelezhetően járt el.

A közösségi oldalakon sokan fejezték ki aggodalmukat és nemtetszésüket a klóngyár miatt, többeket a klónozott hús piacra kerülése aggaszt. A kutyák klónozásának tervét is bírálják, a tervek szerint ugyanis a négylábúakból egyrészt háziállatok, másrészt rendőrségi munkatársak válnának. A bírálók szerint Kínában már most is túl sok olyan kutyát ölnek meg, amelyekről senki sem gondoskodott.

A gyár ráadásul annak a tiencsini vegyi üzemnek a közelében lesz, amely augusztusban felrobbant, 165 ember életét kioltva.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×