Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

A német államfő megvédené a szabadságot a terroristáktól

Meg kell védeni a szabadságot a terroristáktól - hangsúlyozta vasárnap Joachim Gauck német államfő. Ezzel egy időben a németek nagy többsége úgy foglalt állást, hogy a terrorfenyegetettség ellenére nem kíván változtatni eddigi magatartásán.

Joachim Gauck egy freiburgi rendezvényen elhangzott beszédében arra szólított fel, hogy a nemzetközi terrorizmus jelentette fenyegetettség ellenére védelmezni kell a szabadságon alapuló rendet. "Negyedszázaddal ezelőtt még azt reméltük, hogy a nyitott társadalmak világméretű diadalmenete feltartóztathatatlan lesz, mára azonban a szabadság lábbal tiprásának és az elnyomásnak a tűzfészkei alakultak ki" - jelentette ki az államfő, aki szerint éppen ezekben az időkben még inkább szükség van a szabadság alapelveinek védelmezőire és támogatóira.

A Bild am Sonntag című vasárnapi lapban megjelent felmérés szerint a németek 89 százaléka a terrorcselekmények, illetve terrorfenyegetettség ellenére sem kíván változtatni eddigi magatartásán, legyen szó akár az olyan rendezvények rendszeres látogatásáról is, mint a karácsonyi piacok, a futballmérkőzések vagy koncertek. A megkérdezettek mindössze 11 százaléka válaszolta azt, hogy eddigi szokásain változtatni akar.

A felmérés szerint a németek 77 százaléka azt szeretné, hogy a rendőrök legyenek 24 órás készültségben a terrortámadások megakadályozása érdekében. Ennek kapcsán ugyanakkor Thomas de Maiziere belügyminiszter a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a teljes körű megfigyelés jogi szempontból is több kérdést vet fel, továbbá nincs meg az ehhez szükséges valamennyi eszköz.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×