Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Szijjártó: az EU-nak meg kell tudnia védeni határait

Az Európai Uniónak meg kell tudnia védeni határait - hangsúlyozta egyebek mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Magyarország és az unió külpolitikai kérdéseiről és az európai migrációs válságról hétfőn Jeruzsálemben tartott előadásában.

A politikus kétnapos térségbeli hivatalos látogatása kezdetén a World Jewish Congress égisze alatt működő Izraeli Külpolitikai Tanács (ICFR) által szervezett rendezvényen tartott előadást, izraeli politikusok és szakértők előtt.

Szijjártó Péter, aki előadása elején egyenes és nyílt beszédet ígért, hangsúlyozta: Európa a második világháború óta a legnagyobb kihívásokkal néz szembe, Kelet-Európában elmérgesedett és többfelé befagyott területi viszályok dúlnak, a nyugati részeken pedig a magas állami népjóléti kiadások miatt eladósodtak az országok.

Szijjártó Péter hozzátette: ehhez társult az utóbbi időben a tömeges népvándorlás is okozta terrorveszély. Úgy fogalmazott, hogy a népvándorlást a "képmutató" európai politikusok menekültválságnak nevezik, noha a migránsok valójában gazdasági okokból és nem életük védelmében indultak tömegesen Németország és Észak-Európa felé, hiszen már Görögországba érve sem fenyegeti őket veszély. A magyar külpolitika irányítója szerint a népvándorlás forrásai szinte kifogyhatatlanok, mintegy 30-35 milliós tömegek kelhetnek útra.

Szijjártó Péter szerint az EU-nak meg kell tudnia védeni határait, a szabad mozgás elve nem a szabad, okmányok és ellenőrzés nélküli határátlépést jelenti. Ez egyben biztonsági kérdés is, mert a közel-keleti konfliktusövezetek sok egykori harcosa is a bevándorlók között lehet.

A magyar miniszter kifejtette, hogy együtt az EU tagországainak képesnek kell lenniük a görög déli határok védelmére, és a jövőben komoly döntéseket kell hozni a határellenőrzés, a biztonság helyreállítása érdekében. Elsősorban azt kell segíteni, hogy a migránsok otthon maradjanak - tette hozzá a tárcavezető.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormányoknak kontroll alatt kell tartaniuk az európai antiszemitizmus kérdését, amint az Magyarországon történik. Az Orbán-kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, és különleges figyelmet szentel a zsidó közösséggel folytatandó párbeszédre.

Noha vannak elszigetelt, befolyással nem bíró antiszemita jelenségek, de valójában nincs ok az aggodalomra, a legnagyobb közép-európai zsidó közösség kulturális reneszánszát éli.

Egy másik kérdésre felelve Szijjártó Péter kifejtette, hogy Magyarország nem támogatja az 1967-es háborúban elfoglalt területekről származó izraeli termékek címkézését, mivel ezt hatástalan eszköznek tekinti, amely nem segíti a palesztin-izraeli viszály megoldását, viszont károkat okoz.

Az előadás után a miniszter megtekintette a Jad Vasem holokauszt emlékmúzeumot, elhelyezte a kegyelet virágait a Emlékezés Csarnokában, majd bejegyzést írt az intézmény emlékkönyvébe.

Délután Szijjártó Péter az izraeli parlamentbe, a kneszetbe látogat, ahol Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és egyben külügyminiszterrel, a jobbközép Likud párt vezetőjével, valamint a magyar gyökerű Jaír Lapiddal, a Jes Atíd (Van Jövő) nevű centrista, jelenleg ellenzékben lévő párt elnökével folytat megbeszéléseket.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×