Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Román kormányalakítás - Az RMDSZ bizalomépítő lépéseket szorgalmaz

A magyar-román viszonyt javító és az erdélyi magyar közösség bizalmatlanságát oldó lépéseket szorgalmazott Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán a Dacian Ciolos miniszterelnök-jelölttel folytatott megbeszélésén.

Ciolos a nap folyamán az összes parlamenti párt vezetőjét felkereste, ám sehol sem nyilatkozott a sajtónak. Több mint félórás megbeszélésük után az RMDSZ elnöke számolt be beszélgetésük témáiról.

"Egy év alatt nem lehet csodákat művelni, de meg lehet adni az alaphangot már az első pillanattól. A román-magyar viszonyban erre mindenképpen szükség lenne, de a romániai magyar közösség számára is szükséges, hogy olyan üzeneteket fogalmazzon meg, amelyek azt a bizalmatlanságot próbálják oldani, amely az elmúlt egy esztendőben kialakult a központi kormányzat és az erdélyi magyarság között" - fogalmazott Kelemen Hunor.

A magyar érdekképviselet vezetője felhívta Ciolos figyelmét, hogy a kidolgozandó kormányprogramnak tartalmaznia kellene egy kisebbségi fejezetet. Kifejezte meggyőződését, hogy a "törvények alkalmazásával kellene kezdeni", mert az oktatási törvénytől az anyanyelvhasználatig és kétnyelvűségig Romániában "számtalanszor megszegik a törvényt, és ennek nincs következménye".

Megjegyezte: reményei szerint Ciolos erdélyi emberként és brüsszeli tapasztalatai alapján "ezeket a dolgokat" jobban érti, mint más román politikusok.

Az RMDSZ nem tett semmilyen ajánlást a kormány összetételére: Kelemen Hunor szerint egy technokrata kormányfőnek szabad keze kell, hogy legyen munkatársai megválogatásában, és fontosnak nevezte, hogy a többi párt se próbálja embereit ráerőltetni Ciolosra. A megbeszélésen ugyanakkor felhívta a figyelmét, hogy lehetőség szerint erősíteni, nem pedig gyengíteni kellene a magyar szakemberek jelenlétét a különböző minisztériumok megyei hivatalaiban, mert "ők nem párttagsághoz köthető megbízást teljesítenek".

Az RMDSZ elnöke az utóbbi évben véghezvitt központosító intézkedések - miniszteri rendeletek, kormányhatározatok - eltörlését kérte, hogy a pénzügyi, környezetvédelmi és egyéb területeken a döntések kerüljenek vissza a megyei közösségekhez.

"Elvárni naivság lenne egy technokrata kormánytól, hogy egy esztendő alatt, választási évben radikális reformokat hajtson végre. De a közigazgatást barátságosabbá, emberközelibbé lehet tenni, megtisztítani a salaktól, és azt, ami a kormány hatáskörében van, azt valóban jó irányba lehet mozdítani, ez elégséges lenne" - összegezte a megalakítandó bukaresti kormánnyal kapcsolatos elvárásait az RMDSZ elnöke.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×