Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.42
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Ketrecbe zárt civileket használ élő pajzsként egy lázadószervezet Szíriában

Ketrecbe zárt civileket és kormánypárti katonákat használ élő pajzsként egy szíriai lázadószervezet a közel-keleti ország fővárosa közelében - jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű ellenzéki csoport.

A londoni székhelyű OSDH azt közölte, hogy a Damaszkusz környékén tevékenykedő legjelentősebb felkelőcsoportnak számító Dzsais Al-Iszlám (Az Iszlám Hadserege) elfogott kormánykatonákat és alavita civileket zárt fémketrecekbe és állított ki a főváros keleti szomszédságában lévő Gúta és a közeli Dúma település utcáin.

Rámi Abder-Rahmán, az emigráns szervezet igazgatója szerint a Dzsais Al-Iszlám célja, hogy így vegyék elejét a kormányerők légicsapásainak. Elmondta, hogy a milícia fegyveresei ketrecek tucatjait állították fel, s átlagosan mindegyikbe három-négy embert zártak, de van olyan is, amelyben heten zsúfolódtak össze.

"A csoport élő pajzsként használja a foglyokat" - mondta az illetékes, aki szerint előfordul olyan is, hogy teljes családokat zárnak ketrecbe.

Az AFP francia hírügynökség szerint Gútát rendszeresen bombázzák a rezsimhez hű erők. A szíriai kormányhadsereg pénteken rakétákkal támadta a város piacterét, a légicsapásokban legalább hetven ember meghalt és több mint ötszáz megsebesült.

A Dzsais Al-Iszlám egyelőre nem reagált az OSDH beszámolójára.

Jóllehet Szíria lakosságának nagy többsége az iszlám hit szunnita ágának követője, Bassár el-Aszad elnök és hatalmi körének jelentős része az alavita kisebbséghez tartozik.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyának számító an-Nuszra Front vezetője néhány héttel ezelőtt arra szólította fel a dzsihadistákat, hogy támadásaikat mindenekelőtt az alavita vallási kisebbség ellen intézzék, megtorlásul azért, mert a Szíriában beavatkozó orosz hadsereg válogatás nélkül öli a szunnita muszlimokat.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlások hatására polgárháborúba torkolló szíriai konfliktus halálos áldozatainak száma mára meghaladja a 250 ezret.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×