Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.77
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Merkel kitart álláspontja mellett

Angela Merkel német kancellár kitart az európai menekültválság ügyében képviselt álláspontja mellett, továbbra is úgy véli, hogy Németország megbirkózik a kihívással, és a válságot csak uniós összefogással, a görög-török és az olasz-líbiai uniós külső határ jobb védelmével és a kiváltó okok kezelésével lehet megoldani. A német kormányfő erről egy szerda késő esti televíziós interjúban beszélt.

Angela Merkel a ZDF német országos közszolgálati televízióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy a menekültválság történelmi próbatétel, és az ország 25 évvel ezelőtti újraegyesítése óta a legnagyobb feladat Németország előtt. A munkához pedig csak optimizmussal és azzal a meggyőződéssel lehet hozzáfogni, hogy a feladatot meg lehet oldani.

"Sikerülni fog, erről nagyon mélyen meg vagyok győződve" - ismételte meg híressé vált kijelentését a menekültválság kezelésének kilátásairól. Hangsúlyozta, hogy kancellárként nem is mondhatott volna mást.

Angela Merkel a ZDF Anne Will című politikai vitaműsorában kifejtette, hogy a menedékkérők áradatát rövid távon és a német határon nem lehet feltartóztatni. A határok lezárása és a menedékkérők befogadásának tilalma nem megoldás, és nem is lehetne kivitelezni - mondta Angela Merkel a tevékenységét érő bírálatokkal, követelésekkel kapcsolatban.

Aláhúzta: nem tudja befolyásolni, hogy mennyi menedékkérő érkezik Németországba. "Én sem tudom, hogy holnap hányan jönnek" - jegyezte meg.

"Nem vagyok hajlandó részt venni egy olyan versenyben, hogy ki kezeli barátságtalanabbul a menekülteket" abban a reményben, hogy "akkor majd nem jönnek". "Németország barátságosan fogadja a menekülteket. Erre büszke vagyok" - jelentette ki a kancellár.

A legfontosabb feladat rendezetté tenni a folyamatot. A menedékkérőknek, menekülteknek pedig igazodniuk kell a németországi élet szabályaihoz és be kell tartaniuk a törvényeket. Ha a multikulturalizmus azt jelenti, hogy mindenki kedvére tehet bármit, figyelmen kívül hagyva a közösség szabályait, akkor a "multikulti egy élethazugság" - mondta Angela Merkel.

A védelemre nem szoruló menedékkérőknek távozniuk kell, a védelemre szoruló embereket pedig be kell fogadni - tette hozzá. Egy felmérésre hivatkozva azt mondta, hogy a menedékkérők legnagyobb csoportját alkotó szír állampolgárok túlnyomó többsége nem akar hosszabb távon Németországban maradni, hanem szeretne visszatérni hazájába.

Elmondta, a menekülthullám nem Németország vagy a menedékkérőkkel készített szelfik miatt indult el, jóval összetettebb és földrajzilag távol érvényesülő tényezők indították el a hullámot. Ezekkel a valódi kiváltó okokkal kell foglalkozni, így javítani kell a Szíriából elmenekült, de a térségben maradt emberek helyzetét. Elsősorban Törökországgal kell szorosabbra fűzni az együttműködést, az országban élő - a helyi jogszabályok miatt menekültstátussal nem is rendelkező - szíriaiak életkörülményeinek javítása és a görög-török uniós külső határ jobb védelme céljából - fejtette ki a német kancellár.

Mindehhez még sokat kell dolgozni, mint ahogy az is további erőfeszítéseket igényel, hogy kialakuljon egy méltányos rendszer az Európai Unióban a menekültválság terheinek megosztására - tette hozzá Angela Merkel.

Azzal kapcsolatban, hogy sokak szerint az ukrán válságban és a menekültválságban végzett tevékenysége révén esélyes a Nobel-békedíjra, a német kancellár elmondta, hogy nincs ideje foglalkozni ilyesmivel, és zavarja az ügy. "Szinte már nyomaszt..." - mondta Angela Merkel.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×