Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.3
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Nikosz Vucisz korábbi belügyminiszter lett a görög parlament elnöke

Nikosz Vucisz korábbi görög belügyminisztert választották meg a két hete alakult parlament elnökének vasárnap.

A szeptember 20-i előre hozott választásokat megnyerő Sziriza párt képviselőjére a 300 törvényhozóból 181-en voksoltak. Az együttműködési készség jeleként az ellenzék több törvényhozója is az Athénban született, 64 éves, mérnök végzettségű politikusra szavazott.

Az új házelnök kinevezéséhez 181 képviselő járult hozzá, 113 tartózkodott, 3 szavazat érvénytelen volt, hárman pedig távol maradtak a voksolástól. Ellenjelölt nem volt.

Vucisz Zoé Konsztantopulu korábbi házelnököt követi, aki augusztusban lépett ki a Szirizából, miután Alekszisz Ciprasz volt és jelenlegi kormányfő aláírta a harmadik, 86 milliárd eurós mentőcsomagról szóló megállapodást. A korábbi házelnök a Panajótisz Lafanazanisz volt energiaügyi miniszter irányítása alatt álló új tömörülés, a Népi Egység (LAE) soraiba lépett be, azonban a Szirizából kiváltak pártjának nem sikerült bejutni a parlamentbe a választásokon.

A frissen alakult kormány hétfőn terjeszti be a parlamentben a programját, és a törvényhozás szerda este dönt arról, hogy bizalmat szavaz-e Ciprasz új kormányának.

A régi-új miniszterelnök két hete hozta nyilvánosságra kormánya névsorát, amelyből kiderült, hogy a kabinet összetétele alig változott a korábbihoz képest, nem történt személycsere a kulcsfontosságú tárcák élén, így többek közt a harmadik mentőcsomagot tető alá hozó Evklídisz Cakalotosz fogja továbbra is vezetni a pénzügyminisztériumot.

A szeptemberi választásokon a Sziriza a Ciprasz-kormányt ért bal- és jobboldali bírálatok ellenére a voksok 35,5 százalékát megszerezve az első helyen végzett, 145 helyet szerzett a 300 tagú athéni törvényhozásban. A koalíciós partner jobboldali-nacionalista Független Görögök (ANEL) a szavazatok 3,7 százalékát szerezte meg, így a két pártnak együtt szűk többsége, 155 képviselője lett.

Görögország a hat éve tartó adósságválság alatt már négyszer váltott kormányt, miközben a GDP ötödével csökkent, a munkanélküliség pedig 25 százalékra nőtt.

Az új balközép kormánynak nincs sok ideje: a mentőcsomag értelmében ütemes privatizációba kell kezdenie, és átfogó reformokat kell végrehajtania a nyugdíj- és adórendszerben.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×