Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
324.83
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

1100 ember halt meg a mekkai zarándoklaton

Mintegy 1100 ember halt meg a mekkai zarándoklaton történt tülekedés során Minában - közölték indiai és pakisztáni hatóságok hétfőn a szaúdi hatóságoktól a halottak azonosításának céljából kapott fotókra hivatkozva.

A két ország hatóságai állításukat arra alapozzák, hogy elmondásuk szerint a szaúdi hatóságok mintegy 1100, a katasztrófa során meghalt zarándokokról készült képet adtak át diplomatáiknak.

A szaúdi hatóságok szombaton arról számoltak be, hogy a tragédiában összesen 769 ember halt meg és 934 sérült meg.

Tarik Fazal Csaudri, a kormányzó Pakisztáni Muzulmán Liga-Navaz (PML-N) párt egyik parlamenti képviselője sajtótájékoztatóján közölte, hogy a képeket meg lehet tekinteni Szaúd-Arábia diplomáciai kirendeltségein.

Szusma Szvarádzs indiai külügyminiszter egy Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a halálos áldozatokról kiadott képek alapján "1090 zarándok" vesztette életét. "Ez a mártírok hivatalos száma szaúdi illetékesek közlése szerint" - tette hozzá.

A múlt heti katasztrófa tovább mélyítette a Teherán és Rijád közötti ellentéteket, ugyanis Minában 144 iráni állampolgár is életét vesztette. Szaíd Ohadi, a zarándoklattal foglalkozó teheráni hivatal vezetője múlt héten közölte, hogy a szaúdi statisztikák alapján mintegy 1200 ember halt meg a tülekedés során, és 1500-an sérültek meg.

A szaúdi belügyminisztérium szerint a tragédia azért következett be, mert zarándokok két nagy csoportja szembetalálkozott egy útkereszteződésben. Egy szemtanú szerint a zarándokok két hulláma egymással ellentétes irányban haladt, és a hátul jövők nyomása miatt már nem tudott kitérni egymás elől.

Egy libanoni lap ezzel szemben azt írta, hogy a zűrzavar akkor támadt, amikor a zarándoklat helyszínére érkezett a szaúdi király fia, Mohamed bin Szalmán Ál Szaúd herceg, népes 200 katonából és 150 rendőrből álló kíséretével.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×