Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Olasz kormányfő: a migráció végre közös európai kérdéssé vált

Brüsszelben a szolidáris Európa győzött: most mindannyian azon dolgozzunk, hogy ez megvalósuljon - kommentálta Matteo Renzi olasz miniszterelnök csütörtöki Facebook-bejegyzésében az uniós országok állam-, illetve kormányfői rendkívüli menekültügyi tanácskozásának eredményeit.

Matteo Renzi azt írta, hat hónap és három európai csúcs kellett hozzá, de most "végre elmondhatjuk, hogy a migráció európai kérdéssé vált, minden szinten".

Az olasz miniszterelnök szerint a brüsszeli tanácskozás győzelem azok számára, akik Itáliához hasonlóan a kezdetektől közös európai bevándorlási politikát szorgalmaztak, "nem rövidlátó és egoista nemzeti bezárkózást". Európaiként "egy nép vagyunk, nem csak statisztikák együttes tömege. Ezért nézünk szembe együtt korunk történelmi kihívásaival. (...) Brüsszelben a szolidáris Európa elve győzött. Most mindannyian munkára fel ennek megvalósítására" - tette hozzá.

Az uniós országok állam-, illetve kormányfői tanácskozásának bejelentései szerint Olaszországnak novemberig kell működésbe léptetnie a menekültkérelmet benyújtók azonosítását szolgáló regisztrációs központokat (hot spot). Olaszországban öt hot spot megnyitását tervezik, mindegyiket az ország déli részén. Az elsőt Lampedusa szigetén nyitják meg.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×